Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 3. szám - Vásárhelyi Tamás: Franz Kafka "férgéről", az Átváltozás főszereplőjéről

tömege is követte lassan fejének fordulását.” (20. old.) A rovarok feje általában kicsiny, hiszen emberi értelemben vett agyuk helyett sokkal kisebb idegdúcok vannak csak benne. A csótányok feje különösen kicsiny, nemigen húzza maga után a testet, így hát itt megint az írói hatáskeltés, vagy önkéntelen antropo- morfizálás esetével találkozunk. Ennyi kínlódás, a talpra állás minden nehézségének bemutatása után nehéz elképzelni, hogy Gregor eleinte hanyatt fekve, hátát a szőnyeghez dörzsölve tisztogatta volna magát a porcicáktól (57. old.).

„Gregort bántotta ugyan a sok nedvesség...” egy alapos, felmosásos takarítás után (53. old.) - ez merőben valószínűtlen. A csótányok kifejezetten a nedves, nyirkos helyeket kedvelik, a konyhában, fürdőszobában gyakrabban bukkannak fel, mint a nem vizes helyiségekben.

„...ekkor észrevette, hogy a különben már üres falon ott lóg feltűnően a csupa szőrmébe öltözött hölgy képe, gyorsan felmászott rá és rátapadt az üvegre, amely jólesően simult forró hasához.” (46. old.) A rovarok változó testhőmérsékletű állatok, testük nagyjából a környezet hőmérsékletét veszi fel, csak egyes csoportokban - általában bundás testűek, mint a poszméhek, bizonyos éjjeli lepkék - emelkedik testük hőmérséklete néhány fokkal a környezeté fölé, de forróvá semmiképpen sem válik.

A novellában nincs leírva, mekkora Gregor, de utalásokat találunk rá. Felemelkedve feje a kilincsig ér, de nyilván nem függőlegesen áll akkor. Magasabbnak kell lennie a szokásos csótány-test arányait figyelembe véve, mert másutt (32. old.) beszorul a nyitott ajtónyílásba: „Teste féloldalt felemelkedett, ferdén a két ajtószárny közé került, egyik oldala sebesre horz- solódott, s a fehér ajtón csúnya foltok maradtak utána...”. Itt újabb kétkedést kell bejelenteni. A rovarok kitin burkát azért is hívják páncélnak, mert ilyesféle horzsolás nagyon nehezen képződik rajta, semmiképpen sem keletkezhet olyan erőtől, amit a rovar a saját lábán haladva képes kifejteni, ha be is szorul valahová. Ugyanilyen kétellyel kell fogadnunk azt az eseményt, amikor Gregor apja - egyetlen szereplőnek sincs neve a novellában, csak a kárvallottnak és húgának Gretének — almákkal bombázza, s az egyik végül a hátába csapódik. így megsebzi fiát, aki a lassan gyulladásba jövő, az almát befoglaló sebtől gyengül végül el egy hónap alatt. Az alma héjánál lényegesen keményebb volna egy ember méretű csótány páncélja. De az író gondol rá, hogy ha a családtól távolodik is a lény, az olvasó szemében ember (is) maradjon. Gregor a halál küszöbén is nagyon emberi módon viselkedik a zene hallatára, majd felfogja, hogy családja lemondott róla, nem vállalják a küszködést vele, nem kívánnak vele élni. „...Ekkor feje, már nem akaratának irányítására, lehanyatlott, és orrlikaiból csendesen kiáradt utolsó lehellete”. Ezzel a gesztussal, az emberi orrlyukakra való utalással" zárja az író átalakult, lelkében, gondolataiban mindvégig emberi főhősének életét. És itt ér véget a rovarku' (orrlukakkal a rovarok természetesen nem rendelkeznek, hiszen légzésük másutt zajlik, szaglószeiveik főleg a csápokon, elszórva, egymástól távol találhatók)

74