Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 3. szám - Vásárhelyi Tamás: Franz Kafka "férgéről", az Átváltozás főszereplőjéről

nevében honosodott meg a svábbogár szóban - nóta bene itt nemcsak hogy féregről, de még bogárról sem beszélünk. A csótányok a rovaroknak önálló rendje, mint a lepkék, szitakötők, bogarak, kérészek is. A köznyelv nemcsak a féreg szó használatában általánosít, a bogár megnevezést is elterjedten használja, pl. a suszterbogár egy poloska.

De térjünk vissza hősünkhöz. Tehát már a név is sugallja, hogy csótányról van szó a novellában. A leírás alapján nem kétséges, hogy Kafka látott ilyen állatokat és ezeket az emlékeit ötvözte írói fantáziájával, amikor Gregor alakját megformázta. A továbbiakban meg-megállunk egy-egy jelentőségteljes szövegrésznél, s megnézzük, hogyan illik az a valósághoz.

A „már végleg lecsúszni készülő paplan” szimbolikusan utal az eltűnő emberlétre, mint Gregor első - és utolsó - emberi hangon kiejtett szavai is: „Gregor megijedt, amikor meghallotta önmaga válaszoló hangját, amely félreismerhetetlenül régi hangja volt ugyan, de mintegy alulról valami visszafojthatatlan, fájdalmas csipogás vegyült bele, s ettől jóformán csak az első pillanatban maradtak épek, érthetőek a szavai, utózengésüket már annyira szétzilálta, hogy az ember nem tudta, jól hall-e.” (18. old.) Itt már közbe kell szólnia az entomoló- gus precizitásának: a rovarok légzése nem tüdőn keresztül történik, és nem gégéjükön áramlik át a levegő, mint nekünk, hanem a tor és a potroh szelvényeinek oldalán lévő kerek nyílásokon, melyek szintén a kitinpáncél merev részét alkotják, tehát hangok formálására nem alkalmasak. Gregor semmiképpen nem adhatna beszédhangot, mint csótány, de elvben tudna „hangosan sziszegni” (54. old.), amit néhány rovar meg is tesz a légzőnyílásokon keresztül préselt levegővel. Nem mondhatjuk ki, hogy egyértelmű a légzőszervek megfeleltetése a következő mondatban, mégis ez alkalmas arra, hogy a rovarok légzéséről téveszméket erősítsen meg: „Már mutatkoztak is a légszomj jelei, mint ahogy előző idejében sem volt valami megbízható a tüdeje” (49. old.).

Nem sokkal később Gregor hosszú és ékesszóló, a többiek számára azonban már érthetetlen beszédén a cégvezető felismeri hogy „állathang volt” (26. old.). Itt Gregor még „megköszörüli a torkát”, reménykedve a sikeres kommunikációban. Később a légzése már az undorkeltés eszköze: „csak akkor tudott enni, ha egész teste részt vett lihegve az evésben” (33. old.). Az átváltozás hamarosan (34. old.) teljesebbé válik: „De a magas, tágas szobában, ahol kénytelen volt a padlóhoz lapulva feküdni, szorongás fogta el, melynek okát nem tudta kitalálni, hisz a szoba saját szobája volt, és öt éve lakott benne - erre félig öntudatlan fordulattal és enyhe szégyenkezéssel gyorsan bemászott a kanapé alá, ahol mindjárt igen kényelmesen érezte magát, bár hátát kissé nyomta a kanapé alja és fejét nem tudta fölemelni; csak azt sajnálta, hogy széles lévén a teste, nem fér el teljesen a kanapé alatt.” A csótányok valóban rejtőzködő életmódot folytatnak, csak sötétben merészkednek elő. Gregor is, betegen lassanként szobája legsötétebb sarkába húzódik (56. old.). Éjszaka tolja oda a széket az ablakhoz és bámul kifelé (40. old.). Amikor aztán egyszer a húga reggel is „még az ablakban találta, amint mozdulatlanul nézett kifelé...” - hát az ökológiai szempontból nagyon valószerűtlen, hiszen a csótányok éjszaka mozognak, nappalra sötét zugokba húzódnak.

72