Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 2. szám - Száraz Miklós György: Duna

telepesek magukkal vigyék a kegyszobrot, ezért inkább azt tanácsolta, hogy titokban, „az ő tudomása nélkül” oldják meg a dolgot. A derék pap tehát arra bíztatta egykori híveit, hogy lovasítsák meg a Madonnát. Mária Anna pedig értett a szóból, ládát ácsoltatott, kelengyéi közé rejtette a szobrot, azután a gróf Csáky Imre kalocsai érsek által Magyarországra hívott telepesek utolsó csoportjával együtt maga is felhurcolkodott a hajóra.

Hajós Boldogasszonya kétszáz éven át teljesítette hivatását. A XX. század dereka táján elszenderedhetett kicsit, és midőn ismét kinyitotta a szemét, sehol sem látta híveit. A második világháború után ugyanis a falu sváb lakóinak többségét kitelepítették. Anna Maria Hall szépunokáinak el kellett hagyniuk szülőföldjüket. Ezúttal nem hajón, hanem szárazföldön, vagonokba zsúfolva tették meg az utat. Ok elmentek, a Madonna maradt. Újabb két emberöltő telt el, és talán éppen most, midőn ezeket a sorokat írom, talán most indul kikötőjéből az a dunai hajó, melynek fedélzetén ott a hajósi svábok maradékainak ajándéka, Madonnájuk hű mása, melyet tisztelgésül küldenek Bussen szent hegyének és zarándoklatának ezredévi ünnepére.

Sokan feltették már a kérdést: valójában mi is a Duna? A válaszokból az derül ki, hogy nem egynemű, hanem sokszínű, sokarcú, már-már megfoghatatlan valami. Először is isten. Robusztus férfi, jobbjában Poszeidón háromágú szigonyával. Ugyanakkor szépséges ifjú hölgy is. Nem ledér, de

90