Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 2. szám - Géczi János: Időegybeesések
harmóniájáról, arányairól vagy az összhangjáról. Négy időpont, amikor valamiért összecsomósodik a várnagyi időszámítás szerint az idő? 1808 - Goethe Faustja és Dalton atomelmélete, 1859 - a Mill- és a Darwin- művek megjelenésének időpontja, amelyektől elkezdődik az antropológiai gondolkodás, 1900 - Planck kvantumelmélete és Freud Álomfejtése, 1947 - Thomas Mann és Camus fontos regénye. Ennyi az olvasható szobor, hiszen a gyúrt-hajlított agyagmintáról másolt bronzanyagot, a gondolatok testét nem tudom felidézni. Elmondhatom, de nem teszem, a tudományos mérések következtében előállt tömeget, a magasságot, a betűtípust, az egyes betűket beburkoló színeket. Művelődés-, illetve gondolkodástörténeti szakkönyvekben, amelyekben külön sávokban szerepeltetik a politikai fordulatokat, a jelesebb alkotók tudományos felfedezéseit, az irodalmi művek megjelenését, a filozófia- történeti eredményeket, szokás olyan táblázatokat közzétenni, ahol az olvasó összevetheti az azonos időpontban történt eseményeket. Amikor az esetleges módon létrejött és nyilvánosságra került, utólag jelessé emelkedő fordulatok, felfedezések, nyilvánosságra került tudományos-művészeti-filozófiai események véletlenül hálózattá állnak össze. Amikor az alkalom adta események hivatkozott hagyománnyá merevednek. Ilyen mózesi táblákra bukkant volna valahol szobrászunk (nyilván könyvben, amelyben a közösségi kanonizáció szabályai mentén megjelentek az értékelés birodalmába tévedt események!), aki aztán a fogalmi konstrukciót kiemelte a papírfelületre nyomott festékfoltokból, és szoborrá alakította. Szoborrá, amelynek teste fémbetűkből és levegőből álló betűközökből összerakott felület, amely nézhető is, sillabizálható is, szemünknek és fülünknek szól, együtt pedig az értelmünknek. Mi lehet mindebben annyira fontos, hogy tabulákká emelkednek? Nem tudhatom. Avagy nem erre az időben centrumokat kijelölő tettre kellene figyelnem, hanem arra, amely e művészi teremtés pillanatnyi várnagyi módszeréből észlelhető? Flogy dolog és dolog fölötti, hogy fém és szó, hogy fizika és metafizika? S ahogy azok éppen egybeérnek? Várnagy Ildikóra jellemző, s mindezt valamennyi róla szólónak szokása elősorolni, hogy rendkívül tágan értelmezi a szobrászatot. Ha jellemzésére, vagy inkább a bemutatására barátai és ellenségei a via negativát választják, akkor biztosan elmondják, hogy kiállításrendező, rendszeresen megnyilatkozó teoretikus, jelentős életművet létrehozó képzőművészeti esszéista, sőt olyat is ismerek, aki szerint költő. Művészeti tevékenységéhez hozzátartoznak könyvei, tanulmányai, vegyes műfajú publikációi, szóbeli megnyilvánulásai. Érdeklődik a mozgásművészetek, a zene, a film, az irodalom iránt, a talált tárgyakhoz fűződő vonzalma pedig arra utal, hogy a köznapi tárgyak leválogatása és művészivé rámutatással történő emelése sem idegen tőle. Ha pedig a plasztikus tárgyművészetek oldaláról, azaz nagyobb és konzervatívabb tisztelettel ismertetik kiterjedt életművét, akkor biztosan elhangzik sokkírozóan változatos anyagválasztása, anyagmegmunkálása, a hagyományos szobrászati eljárások szorgalmas felülírása, és szó kerül a műfajátlépések, valamint a szob33
