Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 1. szám - Alexa Károly: A betyár
ALEXA KÁROLY A betyár* A magyar nyelv minden bölcsességének és szépségének összefoglalója-meg- örökítője, a Czuczor-Fogarasi szótár, amíg eljut a „betyár” szó végső meghatározásához, végigveszi akkurátusán azt, hogy az egyes magyar tájegységek mit is értenek, kit is értenek a betyáron. Példának okáért az Alsó-Duna mentén a hajóhúzó embert, Komárom és Győr tájékán a pusztai, nőtlen cselédet, Göcsejben ama „rideg legényt, ki valamicskét szerezvén magának, a rendes szolgálatot abbahagyta, napi bérben jár dolgozgatni, függetlenségben él, s azért valamit tart maga felől”, az Alföldön (és „pesti köznép beszédében”) viszont a betyár „szolgálaton kívül csapongó, leginkább nőtelen, csavargó legény, ki holmi csínyokra, lopásokra hajlandó”. Summa: „Országszerte megegyező értelemben oly férfi, kivált legény, ki erkölcseire nézve nyers, beszédében, járásában, magaviseletében némi faragatlan negédet, hetykeséget, durva, aljas nyalkaságot fitogtat, s a finomabb életmód és társalgás szabályait igazi műveltség hiányában ferdén követi.” Maga a szó lehet török vagy szerb eredetű és számtalan összetételben szerepel. Nehéz lenne nem idézni a „betyártánc” definícióját: „Keresett, helyke, nyalka feszességei, kicsapongó taglejtésekkel, széles kedvű kurjongások közt valódi betyárok módjára eljárt tánc, csárdás. Kü- lönböztetésül a nemesebb delibb ízletesb tartású s taglejtésű magyar tánctól.” És nemcsak összetett szavak előtagjaként, hanem jelzőként is gyakran szerepel a (régebbi) közbeszédben is, meg az irodalomban is. Virág Benedeknél a „kedélység”, Verseghynél a „hevesség”, Berzsenyinél a „gúny”, Mikszáthnál a „kedélyesség”, Aranynál a (durva) „dolog” (vagy „A vitéz táncot követi a páros, / De nem olyan csélcsap, nem olyan betyáros...”, Daliás idők, II.) Adynál egyik helyt az „urak”, másutt a „ló” értelmének szűkítője. (Az 1898-ban Szegeden névtelenül megjelent, de valószínűleg Tömörkény és a jó szavú Cserzy Mihály által összehozott Betyárlegendák előszavában ez áll: „Azelőtt is volt betyár, ma is van betyár. Csak ma nem az a neve. Azelőtt kívül állt a társadalmon, ma bent van a társadalomban... Ma nem lovon járnak..., hanem frakkban.” Ebben a hallatlanul ismeretgazdag munkában olvasható egy majdnem 300 darabos gúnynévlista, amely alapján és mögé nem igen tudunk valamiféle úrias im- posztorokat, netán önfeláldozó patriótákat képzelni: Koca, Kácsfejű, Nyaksi, Kajla, Binya, Pacalos, Vakablak, Kukli, Ráclőcs, Kosbűr, Benyoda, Nagygeci, Zsizsik, Dadara, Kortyándi, Kanyi, Forgószerda, Rosszfar, Pöckös, Cicó, Flideghasú.) Babits leírja azt, hogy „betyár gondolatok”, Kosztolányi meg ezt, hogy „betyár tavaszi-szelek”. A kései Arany felejthetetlen sora: „Hegyes éles jajja úti betyárnak”, a lágy szavú liberális Tóth Árpád így határozza meg országát-nemzetét 1919-ben egy töredékében: „Mi vagyunk az Európa betyárja...” Parasztjaink, uraink hajdan kedvvel adták névként agárnak, ökörnek, lónak. A nyelvi igényesség, vagyis inkább a nyelvi leleményesség a •A.K. Quodlibet, Bp. 2004. 376-383. 2
