Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 2. szám - Kós Károly-Zalán Tibor: Az ország, az építő
GÉZA: Jó. Megnyugodhatsz, Sarolt, a vajda hamarosan közöttünk. A nagykaput kinyissátok, a fáklyák égjenek, mert sötétedik. (Istvánnal ki.) SAROLT: Várj, barát! Mit csináltál a fiammal? Mondd, mit csináltál vele? Mert István már nem az én régi gyermekem. Kedvét elvesztette, szemében nincs fénylés, ha szólsz hozzá, csak épp válaszol... RADLA: A fiákból emberek lesznek. Isten törvénye ez, Nagyasszonyom. Törődj bele! SAROLT: Beszélj! Mi történt? Egy anyának tudnia kell mindent a fiáról! RADLA: A fiad útjába akadt egy pompás, kinyílott rózsavirág. S a rózsa odahajolt az ő útjába, s a fiad megkívánta a virágot. S én imádkoztam, hogy ne szakítsa le azt a szépséges virágot... SAROLT: Homályosan beszélsz, próbállak megérteni... Csak nem a görög lány, aki most érkezett... Tehát leszakította... RADLA: Ha leszakítja, vége lenne mindennek, ami szép és jó lehet ezen a magyar földön. Tudtam ezt, és imádkoztam. En csupán csak imádkozhattam. De a virág azt mondotta a fiadnak: neked járnod kell a te utadat, és nem szabad, hogy én az utadban legyek. És félrehajolt az útjából a szépséges illatos virág. Én pedig azt mondottam akkor a te fiadnak, az én fiamnak: most pedig sírd ki magadat. Többet az életben nem fogsz sírni. SAROLT: És sírt? RADLA: Sírt, mert minden férfinak kell egyszer sírnia asszony miatt. SAROLT: Zoé volt az a rózsavirág? RADLA: Nem. Az erdőelvi vajda felesége... SAROLT: Teremtő ég! És most mi lesz a fiammal, Radla? RADLA: A szíve be fog gyógyulni, Nagyasszonyom. Fejedelem lesz. Most már az lehet. A munkát, amit vállaltam, ezzel megtettem. Megtanítottam őt engedelmeskedni; most meg kell tanulnia parancsolni. Megtanítottam, hogy az igazságért szenvedést, ha kell, halált vállaljon; most meg kell tanulnia, hogy az igazságért fegyvert vonjon és ha kell, öljön, gyilkoltasson. Megtanítottam, hogy az Isten országa a gyengéké és alázatosaké; most meg kell tanulnia, hogy az ország az uraké és erőseké. Tanítottam én István fiamat jámborságra, irgalmasságra, szerénységre és alázatra; most meg kell tanulja a büszkeséget, az irgalmatlanságot, az uralkodást... Sírjál csak, asszonyom, sírjál. Annak jó, aki még sírni tud. Meglásd, eljön az idő, amikor Te sem fogsz többet sírni. Te sem, ahogy István sem... aki már nem a te fiad többé. (Kimennek, szolgák fáklyákat helyeznek el, gyülekezni kezdenek a nejnzetse'gfó'k.) 13
