Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 11-12. szám - T. Ágoston László: A hecsedli meg a postás

Egyik nap talált az erdei tisztáson egy hatalmas rózsabokrot olyan nagy és égő pirosra érett csipkebogyóval, mint egy jól fejlett makk. Felhúzta a bőrtenyerű vászonkesztyűjét, és elkezdte kopasztani a bokrot. Lelki szemei előtt már látta a kibelezett, vastag húsú gyümölcsöt. A tálcán úgy sorakoztak egymás mellett a formás szemek, mint valami rubint hadsereg. Hallotta az indulójukat is, melynek ütemére egyszerre léptek. Léptek. Igen, már majdnem félig volt a reklámszatyor, amikor léptek zaja, meg az ágak surrogása hallatszott az ösvény felől. Aztán előbukkant a léptek gazdája is. Kissé ápolatlan külsejű, rég nyírt hajú és szakállú, időtlen arcú férfi. Egyik kezében ruhafélével tömött szatyor, a másikban jól megtermett husáng.- Hé! - kurjantott az íróra. - Aztán nehogy má’ elvidd a madaraim kajáját! Hallod? Húzz el a sunyiba a bokromtul, mert fültövön váglak!-Jó napot! -Válaszolt Bányai, s úgy tett, mintha nem is félne az erdei embertől, pedig még a bokor ágát fogó keze is megremegett, amikor meglátta. Pillanatok alatt fölmérte a helyzetét és az esélyeit. Az előző siralmas volt ezzel a láthatóan mindenre elszánt vademberrel szemben, a második meg ebből eredően szinte a nullával egyenlő. No, igen - gondolta -, de vert helyzetből legszebb a győzelem. Ha szóra bírhatná, és megírhatná a történetét... Elengedte a bokor ágát, s kissé hátrább lépett.- A szatyor marad - mondta a másik parancsolóan, és koppantott egyet a bot végével.- Maga is gyűjti a hecsedlit?- Gyűjti a fene. Nem veszik át a gyógynövényesek. Nem tudtad, haver?- Én csak úgy magunknak, a családnak télire, teának...- Csak úgy... áhá, aztán pont az én bokromrul...- Már megbocsásson, de mi az, hogy a maga bokra? Ez itt emberemlékezet óta városi erdő volt...- Az vót, de most már nem az. Eladták. Ezt se tudtad, haver? Hú, de buta ember vagy te, haver. Mit szoksz csinálni, amikor nem a hecsedlit lopod?- író vagyok - húzta ki magát Bányai. - És maga?- Én e? Éogadjunk, hogy nem tudod kitalálni! Nem hát, ne is törd a fejed, inkább megmondom. Itt lakok az erdőben. A tulaj megengedte. Én voltam itt előbb. Már több mint tíz éve itt lakunk a haverokkal. Azóta, hogy... - Megkeményedett az arca, újra koppantott egyet a botjával. - Semmi közöd hozzá! Elég az, hogy én voltam itt előbb, aztán megegyeztünk, hogy az övé az erdő, én meg itt lakok. Aztán azt engedek ide, akit én akarok. Téged nem akarlak. Tiszta, haver? Menj a sunyiba írni! Mit szoksz irkálni, újságot, meg ilyeneket?- Azt is, meg könyvet, novellát...- Sok dohányt adnak érte?-Azt éppen nem mondhatnám...- Akkor meg mi a francnak firkálsz? Az a hobbid? Meg a hecsedli mi? Egyiket se veszi meg senki. Láttam én rögtön, hogy nem vagy százas... Tudod, én még csak levelet írtam, amikor udvaroltam az asszonynak... na de hallod, a hecsedli csak könnyebb...- Az, könnyebb...- No, lásd, kivel van dolgod - gondolkodott el az erdei ember. — Fogd a

142