Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 11-12. szám - Gróh Gáspár: Fekete lángolás

nyers valójában tör elő („Egyre gyakrabban / játszogat el velem a halál” - Egyre gyakrabban). De áttételesen a kötet legtöbb versének hátterében megjelenik ez az intés, esetenként csak egy képben, a lezuhant harangban növekvő csendben {Lezuhant harang). Máskor tovább gondolva, kiteljesedetten, abban, ahogyan az éjszakai tücsökszóban arra eszmél, hogy ő maga volt az, aki hangjával életben akarta tartani a világot, és talán az a hang akart lenni, ami tücskök nélkül és költők nélkül csak „csönd volt vagy néma fájdalom” {Hajrá tücskök, tücskeim).

Ismerősek ezek a gondolatok? Vagy ismerősebb maga az élmény? Talán nem is olyan fontos, hogy eldöntsük. Öregkori költészet? Öreg költő nincs. Talán még öreg olvasók sincsenek. Egy versben, ha az igazi, tehát jó vers, gondolatok, élmények, költők, olvasók megszabadulnak a koruktól. Más dimenzióba lépnek. Csoóri ide vezet el minket.

{Csoóri Sándor: Harangok zúgnak bennem. Bp. 2009. Nap Kiadó.)

24