Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 11-12. szám - Bokányi Péter: Kedves Tibor!
Kedves Tibor! Köszönjük szépen a kéziratot, a decemberi számban jönni fog. De mindig zavarba hozol a kísérőleveleddel. „Szíves szerkesztői jóindulatunkba” ajánlod a dolgozatot, mintha a Te munkáidat bárkinek a jóindulatába is kellene ajánlani... Mondtam már ezt Neked - talán éppen pár hónapja, amikor felhívtál azután, hogy kijöttél a kórházból - zavarba ejtőek, ugyanakkor végtelenül meghatóak ezek az apró gesztusaid - ahogy felhívsz, írsz, őszinte izgalommal kérdezed, hogy mit szólok, szólunk a munkádhoz. S az is, ahogy a kérdés után rögtön hozzáteszed: „Hajónak látod, javíts benne bármit Talán emlékszel, meséltem Neked, életem első dedikált könyvét Tőled kaptam egy hetvenes évekbéli könyvhemutatón (Zalamente, Somogyország, 1979), s - milyen a sors - életem első konferenciáján (Répcelak, Tatay-konferencia) Veled szerepelhettem (ki is javítottál előadás közben valami Joyce-ügyben), úgyhogy, kérlek, hagyd a csudába az én jóindulatomat”. Örülök, ha küldesz nekünk bármit, örülök, ha felhívsz, ha beszélünk, vagy ha olvashatlak bárhol - bár nyilván akkor igazán, ha itt, nálunk. Kedves Tibor! Néhány éve, Pécsett sétálva beszélgettünk, s azt mondtad, ne akarjak életem végéig csak lapszerkesztő maradni. Legyek inkább tanár, hiszen - ne haragudj, idézlek, emlékszem pontosan- „a nyugalmazott tanár csak több, mint a nyugalmazott szerkesztő”. Tudod, ha a „nyugalmazott szerkesztők” olyanok, mint Te, maradnék én inkább csak ez, ha lehet; hátha valaha hasonlíthatok ahhoz, aki Te voltál/vagy... A 2010-es Tatay-konfer encián már nem leszel ott - nagyon sajnálom, készültünk rá. Aztán meg persze, hogy ott leszel. Nélküled úgysem menne. Isten Veled Tibor, a dolgozat most is nagyszerű. Bár várhatnám a következőt, s utána a hívásodat s a kérdést: „pár napja küldtem nektek valamit, ugye megkaptátok?” Kőszeg, 2009. november 12. Bokányi Péter Ui.: A tel. számaidat nem törlőm a telefonom ?ne7nóriájából. Védekezünk: ki ahogy tud...
