Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 9. szám - Fiume: Kossuth Lajos levele feleségéhez
Fiume KOSSUTH LAJOS LEVELE FELESÉGÉHEZ Kedves lelkem Angyalom! Szombat este érkezém ide, de célomnak elérése, t. i. a két társaság egyesítése, még annyira kétséges, hogy ezúttal Triest és Velencébe nehezen indulhatok. Borzasztó do- log, hogy az ember annyira kénytelen kunyorálni az embereknek, engedjék meg, hogy velők jót tegyünk. Legó'szintébb akaratot az egyesülésre a Gubernátor [mutat], de ne?n a gubemiummal, hanem a társasággal lévén dolgunk, befolyása csak közbenjárás lehet. A többiek vagy Triest zsoldjában vannak, vagy áhítatos szolgalélekkel lesik, mit fog nekik mondani gróf Széchenyi, aki november első' napjaiban jön ide s kit én mindenesetre bevárok, de azért nov. 10-kén hon leszek. Azonban feltettem magamban, hogy vagy megegyesítem uraimékat vagy legalább arra bírom, szűnjenek meg társaságot képezni s hagyjanak minket cselekedni. Most ülést tartanak triesti társaikkal egyetemben, nekem hát időm van, éltem Angyala, egy pár sorocskát küldeni feléd, különben nem volna időm, mert magamban nem hagynának soha, mert hiszen ha személyem iránti figyelem s csekélységem érzetében arcomat pirító kitüntetések, olaszos találékonyságú szép szavakkal a dolgot, melly végett itt vagyok, eldöntetnénk, úgy már régen nyert ügyem volna. Szombaton későn érkezvén, reggel még fel nem keltem, midőn a Gubernátor már jegyet küldve ebédre kéretett s ebéd elő'tt nagylovas hintáját rendelkezésemre állítá, hogy kiránduljak, ahova tetszik. Voloska felé rándultunk, egy gyönyörű tengerparti helység Istriában, kimondhatatlan szépségű borostyán erdejével, mellyekkel a büszke Rómának halhatatlan emlékű triumphátorai koszorúztattak, diadalmenetükben a Capitoliumhoz, hova szekerüket legyőzött ország rab királyai vontatták. A borostyán erdő megvan s van mivel koszorúzni, de „les Dieuxs'en vont” - mint a francia mondaná - nincsenek hősök, kik koszorút érde?nelnének; s hogy a nagy emberek hiánya még érezhetőbb legyen, a jó fiumeiek a voloskai erdő hajdanát azzal gúnyolák ki, hogy szobámba arcképem fdlibe (mely itt igen sok háznál található) magyar háromszín szalagra függesztenék a babérkoszorút. Illyen az ember sorsa. Amott Rómában a Mark Aurélok palotájában mezítlábas franciscanusok facipői koptatják a mozaikpadlót, melyen a világ urai lépdeltek s ott talán ép azon fa, melly egykor Aemilius Paulus fejére adá a koszorút, most az én arcképemre alacsonyuk le lombjaival. A hasonlat igen leverő. Lakom igen nagyszerűen gyönyörű. Ha Tinnyére gondolok, szinte nevethetném a contrast felett. Ablakaim a tengerre nyílnak, mellynek örökké változó színjátéka egy kimeríthetetlen éldelet. Sorban horgonyok ablakom alatt, vagy tíz kereskedői három- árbocos hajó, mik Magyarország feles természeti kincseit a világ távol részébe vien- dik; balra pedig a szép Fiumara öbléből erdő gyanánt nyúlnak fel a kisebb hajók kö- télzetes árbocai, melyeknek kötélszövevényei szürkületkor akként veszik ki magukat, 39
