Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 4. szám - Alexa Károly: Mi az, hogy "pannon"? Mi az, hogy "pannonizmus"? (4. rész)
iontól (az ő írásáról is egy másik szakaszban lesz szó) az érettebb korú, ám szintén szombathelyi Fűzfa Balázsig, de talán nem méltánytalanság, ha inkább írá- saik-emlékeik tárgvát-alanvát soroljuk fel: Krúdy és a Palotai álmok című regénye, Németh László Sajtódon, Déry a Tamás-hegyen, Ottlik Géza Kó'szegen (és Triesztben), Csoóri Sándor Esztergomban, Weöres Sándor egy furcsa apokrif szövegben (amely kommunikációs zavarok miatt jelent meg itt és nem az Életünkben), Egry József a Balaton partján, Borsos Miklós Tihanyban és mellettük még Bernáth Aurél, Fodor András, Vígh Tamás, mag a politikus Ghvczy Kálmán. A felvett tanulmányok külön-külön is, de inkább egybehangoltságuk révén számos ponton újraérvényesítik, vagy legalább is újraidézik a pannon mitológiát - és nyugodtan leírhatjuk ezt az összetételt most idézó'jel nélkül is. Témájából következően a legtöbb adalék Pannónia és Itália szellemi-közérzeti rokonítható- ságáról a Borsos Miklós-dolgozatban (N. Mészáros Júliától) található - idézzük fel lelki szemeink elé a szászföldi Nagyszebenről elszármazott és Tihanyban otthonára találó mester olyan darabjait, mint a Sibilla Pannonien, a Démétér, a Vénusz kagylója, a 'Tihanyi táj Pannóniával, vagy aminek a címe egyszerűen csak Pannónia. Legalább idézetek formájában szinte mindenütt fel-felbukkannak a jellegzetes táji toposzok. Tüskés Tibor például citálja egy emigrációba kényszerült, s eléggé elfeledett esszéistától, Dénes Tibortól a közkeletű - és elfogultságtól nem éppen mentes - észrevételt: „ Kaposvár különb város Botondfalvánál, vagy akár Kecskemétnél. A dunántúli táj harmonikus szépsége valamennyire feloldja a magyar jellem eredendő súlyosságát. Érzékenyebben reagál a dombokon túl lévő nagyvilág benyomásaira.” Pomogáts Béla azt állítja, hogy „a dunántúli hagyomány mindig józanságra, kiegyensúlyozottságra, lelki harmóniára nevelte azokat, akiknek nem csak a bölcsőjük ringott a Dunántúlon, hanem erkölcsi, lelki, kulturális példaképeiket is a dunántúli hagyományokban keresték.” De a legszebb mondatokat Egry Józseftől olvashatjuk (Gopcsa Katalin idézésében), aki persze a Balatonról beszél... „A Balaton párás fényében minden elveszti tárgyi valóját... A Balaton párás fényei átalakítják a reális formákat, tárgyakat. A távlatok, perspektívák szüntelenül változnak, alakulnak és a fények maguk is képi formát kapnak. Ha hajón megyek, akkor a horizontot forogni látom, és megszűnik a távolságérzetem. A téri horizont vonala mindig kört éreztet... A Balaton a természet örömkönnye.” Vajon „mit kezdett volna” ez a szemléletmód a tengerrel, teheti föl a kérdést egy tenger nélküli ország másik fia, ha a víz határolt végtelenségét, ami a számára a Balaton, így tudja látni..., milyen volna Turner magyar ecsettel? Magyar, hangsúlyosan mondva, mert ez a látásmód innen való. Vagy talán messzebbről? Egry egyik régi kritikusa a piktor némely emberalakjait egyenesen a „meotiszi legendákból” eredezteti... 6.1. „SZERELMES FÖLDRAJZ" - SZABÓ ZOLTÁN Cs. Szabó László, azaz - ha már magyar tájakról beszélünk - csíkcsekefalvi Szabó László írja 1937-ben Levelek a száműzetésből című munkájában („igazán” majd 1949-ben fog emigrálni...) Jókairól és Magyarországról: „Csodálatosan ismert minden zugot, azt is, amit sohasem látott. Ha a nemzet egyszer, csak egyszer a térdére ült volna, hogy a hazáról meghallgassa, mienk volna a legszebb szerelmes 93
