Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 4. szám - Alexa Károly: Mi az, hogy "pannon"? Mi az, hogy "pannonizmus"? (4. rész)
földrajz.” Későbbi társa az emigrációban, Szabó Zoltán olvasta ezeket a sorokat, hivatkozik is rájuk, amikor 1942-ben a Nyugat kiadójánál megjelenteti Szerelmes földrajz című könyvét. „Műfajteremtő szókapcsolat”, írja a közelmúltban valaki, és valóban, úgy' használjuk ez a két szót, oly'an bensőségességgel, mint ami megilleti az általa megjelölt témát, és oly'an szívtájéki melegséggel mintha egyezerre volna egy'éni leleményünk és valami általunk megtalált, csak nekünk és a lelkűnknek oly kedves tájakhoz szóló üzenetet valahonnan a múltból. Mi is az, hogy' „szerelmes földrajz”? Válaszoljunk egy' idézettel - a könyv huszonkettedik fejezetével. „Mint az utas, ki elvált kedvesétől s a kedves képe a növő távolsággal arányban szépül, mint a léghajós, kit gömbje egy're magasabb tájak felé visz, s közben szívében egyre szebb és gazdagabb lesz, amit odalenn hagyott - úgy' jöttem rá, legtöbbször távozóban, legtöbbször külföldön a kócoska árva magyar táj gazdagságára és szépségeire. Még ha szemem a csonka, szűk ország vidékeit fogta is be csupán, mennyi szín tündökölt e földön! Mondhattam-e joggal szegénynek magamat? Hisz ott az Alföld, ez az aranysárga sík a búzavirág zafírkék ékszereivel, a roppant és végnélküli síkság, melynek szélén csak úgy eltéved a szem, mint a tengerek színén. Ez egészen sík síkság, e tökéletesen legyalult föld, az őszinteség földje, hol minden egészében mutatkozik meg, hol hibátlan és makulátlan kör a szemhatár, hol a nap semmivel, a táj egy részletével sem tesz kivételt, hol nincs napos oldal és árny'ékos oldal, ez az egyenesség földje, mely betölti a bibliai parancsot: a te beszéded legy'en igen, vagy legy'en nem. Táj, mely minden részletében és kivétel nélkül egyformán válaszol a természet erőire, kalászai egyformán sárgulnak a napban, búzaszálai egyformán rohannak a szélben, fáinak csúcsa egyformán hajlik a vihar alatt, táj, hol minden út ny'ílegy'enes lehet, hol nem kell célszerű kerülőket tenni, az idealizmus földje, hol nem lehet mód és nincsen szükség megalkuvásra, kitérőre, kerülő-útra, erre közelébb, de arra hamarabb-ra. És a Dunántúl! Táj, mely csupa játék! I la az Alföldön a fák menetelnek, itt kerge- tőznek, bújócskát játszanak, görbe vonalakban futnak fel a lejtőn, itt minden hajlik, játszik, kergetődzik, mint kislányok a játszótereken, csupa-tánc vidék, csupa bujtató dombhajlat, csupa szórakoztató dombhát, csupa-egyéniség fa, csupa kanyar utak, e táj játszik az emberrel, nem mint macska az egérrel, hanem mint gy'ermek a labdával, mint falomb a napfénnyel, mint fodrozódó és megint elsimuló víztükör annak arcával, aki belenéz. Az engedelmesség földje, hol földszalagok, utak, falvak és szekerek a dombhajlások szelíd parancsainak engedelmeskednek, a változatosságé, hol minden kilométeren új táj, új részlet, új szín fordul eléd, a dallamosságé, hol a hegyek és dombok vonala is a földnek valamiben állandó belső ritmusára táncol, táj, melynek uralkodó eszméje nem az igazság, hanem a szeretet, nem a következetesség, hanem az engedékeny'ség, nem a fanatizmus, hanem a megértés. Es kacér táj is egyben. Dombos tenyerében egy fényes tükördarabkát tart, a Balatont és abban nézi magát. Ela telt volna szegénységéből, francia divat szerint öltözött volna mindig. Es a többi tájak, mind...” Es most vegyünk levegőt... Es ne mondjunk semmit, ha csak olyasféléket tudnánk kinyögni, hogy „hát igen..., retorikai csúcsteljesítmény”, „íme, a csodálatos magyar terek varázsos magyar mondatokban”, „így' ír egy elfelejtett magyar esszéista”, meg hasonlókat. I lűtsük magunkat inkább némi szolid és száraz filológiával. Elfelejtett esszéista... Szabó Zoltán valóban az az alakja a háború előtt jó ne94
