Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 10. szám - Gráfik Imre: Vizuális nyelv - Képes beszéd (A cégérekről)

között gyakori a munkáját végző paraszt, a vadász, a ló, az a jelenet, amikor Szent Eligius püspök megáldja a patkolókovácsot, ezenkívül a bognár munka közben egy kerékkel vagy az egész szekérrel. A motívumok minden esetben áttört sziluettábrázolások. A cégérek és a szélkakasok Európa minden országában megtalálhatók.” (MORANT 1976, 419-420.)

A fentiekből is kitűnik, hogy a cégérek a régi korok hírverésében kaptak szerepet. Funkciójuk az volt, hogy útbaigazítsa azt, aki valamely iparost akart felkeresni, vagy boltban kívánt vásárolni, akinek valamilyen gyógyszerre volt szüksége, aki szállást keresett, aki ételre-italra vágyott. Jelentőségük akkor nőtt meg, amikor a kézműves, az iparos már nemcsak a vásárok, piacok számára termelt, hanem a lakásán is tartott készletet, háza nemcsak a műhelynek, hanem üzletnek is helyet adott, s erre szükség volt a vevők figyelmét felkelteni.

A cégér: ,Jogot jelző jel, vagyis ... heraldikus, artisztikusan megoldott Mutató (’Zaiger, Zeiger’): mint németből átvett magyaros nevének származása is mutatja.” (BEVILAQUA BORSODY 1931, 11/994.)

A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a cégér: „egy-egy mesterség, foglalkozás, műhely jelölésére szolgáló jelképes tárgy. Legtöbbször a mesterségre, foglalkozásra, műhelyre jellemző készítmény vagy használati tárgy, eszköz kicsinyített mása... Olyan esetekben, amikor nem jellemző készítmény vagy eszköz alkotta a cégért, hanem valamilyen más tárgy vagy ábrázolás, gyakran megtörtént, hogy a cégérről nevezték el a kérdéses helyet, leginkább vendég- fogadót..., boltot.... A cégért a műhely, a bolt, a kocsma stb. bejárati ajtaja felett helyezték el. A csárdák, ... korcsmák gyakori cégére volt a rúdra akasztott gyaluforgácsköteg, újabban rafiaköteg. A cégér ’tábla’ jelentéséből származott a szégyentábla révén a cégéres gazember...". (DANKÖ - PALÁDI- KOVÁCS 1977,411-412.)

A Magyar Nagylexikon címszavának - kissé bővebb leírása - szerint — a cégér, illetve cégtábla: „ipari vagy kereskedelmi tevékenység jelvénye, amely az illető foglalkozás jellegzetes szerszámát, termékét vagy az üzlet névadóját ábrázolja, többnyire díszes formában, rendszerint a műhely, üzlet, vállalat falára elhelyezve vagy a bejárat fölé rúdra akasztva. Az ókorban a cégérekre elsősorban azért volt szükség, hogy az írástudatlanok is felismerjék a kereskedő, kézműves üzletét. Az egyes szakmák hagyományos cégére már az ókorban, illetve a középkorban, a céh rendszerben kialakult: így a kovácsoknak a patkó, a borbélyoknak a réztányér (az ókori Rómában a vért és a pólyát jelképező vörös és fehér sávok), a lakatosoknak a kulcs, a pékeknek a perec volt a cégére. A borkiméréseket az ajtó fölé akasztott lombbokrétával, a sört csapoló kocsmákat gyaluforgáccsal jelezték. A vendégfogadók cégére azt ábrázolta, amiről elnevezték a fogadót... A cégérek fémből, fából vagy kőből (szobor vagy dombormű formájában), gyakran címerszerű ábrázolásban készültek. Hagyományuk a 20. században is tovább él, elsősorban történelmi városrészekben működő üzleteket díszítenek cégérrel is.” (ÉLESZTŐS 1997, 196.)

Közbevetőleg megjegyezzük, hogy a hírverésnek a vizuális figyelemfelkeltésen kívül, bizonyos tevékenységekhez kapcsolódóan mintegy azt megelőzően, illetve mellett fontos szerepe volt a hanghatásnak is (vö. az úgynevezett akusztikus jelek, illetve kódok szerepével a kultúrában: HOPPAL 1992, 21).

63