Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Tóth Csaba: Egy új valóságélmény
szabadság újságcikkére már utaltam.) A hidegzuhanyként ért kritika után a művész hat évig nem rendezett utána önálló kiállítást. Részleges visszavonulása a nyilvánosságtól azt eredményezte, hogy az a néhány munkája, ami ez után a közönség elé került, különböző csoportos kiállításokon, sokkal drámaiabban fejezte ki a művész egyedülvalóságát, társtalansá- gát a hazai kortárs művészetben. A Néprajzi Múzeumban rendezett Stúdiós kiállítás keretében mutatott be az ansamblage megoldásokat is tartalmazó Őrségben kompozíciót, ami Szkok életműn belül is az újdonság erejével hatott, hiszen egy vaskerítés rácsait építette be a műbe. Az Őrségben varázsa abból fakadt, hogy Szkok Iván ezúttal egy gyufaláng fényével „világította meg” a képteret, azon belül is elsősorban a „tüzet gyújtó” gipszöntvény-kezeket. A kompozíció problémafölvetése a 17. századi francia festő, Georges de la Tour világát idézte meg. (Georges de la Tour aktualitását már korábban Konkoly is felfedezte, amikor a József a gy ennek Jézussal parafrázisát elkészítette.) A Műcsarnokban volt látható a világhírű svéd filmrendező, Ingmar Bergman Magyarországon is nagy érdeklődést kiváltó Jelenetek eg)’ házasságból filmjének egy kimerevített, kisebb mozivászon nagyságú (150x180 cm) filmkockája (1917). Ha a Család egy impresszionista alkotás volt, akkor a Jelenetek egy házasságból egy Seurat-féle pointilista, divízionista mű. (Valószínűsíthető, a moziban a vetítés alatt készített egy színes fotót, és azt nagyította fel óriásira, ezért idézi meg a képfelület Seurat festészetét.) Méreteiben, képkivágásában ez festmény áll legközelebb az amerikai hiperralistákhoz, kivitelezésben és főleg üzenetében azonban hihetetlen távolságra van tőlük. Szkok Iván ebben a munkájában tárulkozott ki leginkább, és árulta el, hogy festészetének valódi mozgatórugói az emberi érzelmek és indulatok. Ugyanakkor az 1978-as, Nemzeti Galériában rendezett jubileumi Stúdió kiállításon épp ellenkező arcát mutatta. A Sorozatok (1978) szinte tantétel- szerűen vezette le Szkok Iván látványról és láttathatóságról vallott elképzeléseit. Szerinte nem megfelelője a valóságnak sem a fotó, sem a festmény, sem a plasztika önmagában, hanem e három megközelítés szintézise adhatja annak a valódira leginkább emlékeztető mását, a már tárgyalt, hologramot megidéző pszeudo-térbeliség. (Méreteiben ez volt a művész addigi legnagyobb vállalkozása.) Hozzászokva a nagy méretekhez, Szkok Iván ebben az időben festette meg Huszárik Zoltán megkeresésére, a Csontváry filmhez a méretarányos másolatokat, melyek a filmbeli jelenetben a Gellért fürdő hullámsírjába merültek alá. Huszárik képsorának pesszimizmusa jogos, hiszen nem csak a Csontváry képek - a művész halála utáni hányattatására - utalnak e drámai filmkockák, hanem a legnagyobb szimbolista festőnk mértéket adó, viszonyítási rendszerének, alfa és omega pontjának „Kádár-kori” elsüllyesztéséről. (Hány és hány talmi „értéket” emelt ez a kor - és sajnos a mai is -, piedesztálra. „Locsog a felszín, hallgat a mély.”) Itt hadd szakítsam félbe írásomat, és hadd mondjak el egy személyes élményemet a művészről ebből az időből. Ekkor a Szépművészeti Múzeumban 48
