Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Pálfi Ágnes: "Az életünkkel itt nincs mit kezdeni?"
küzdelmében, szinte még öntudatlanul, közvetlenül megtapasztalt? - Aztán, amikor tovább olvas, örömmel konstatálja, hogy a teoretikus Frejdenberg is mintha ugyanezt a kérdést feszegetné: Az antik metaforát illuzórikus jellege, „mimézise” teszi művészivé, a „mimézis”, amely a valódiságot a „képben” idézi fel. Ez a mimézis hozza létre az eszközök plasztikusságát, szüli meg a sajátos mesterségbeli tudást s a valóságot az átvitt értelmű beszéd formái révén idézi fel. Az antik „kép” mimézise, mely a gondolkodás metaforizációjának eredménye, létrehozta a valódiság másodlagos, „lehetséges” szintjét - ez a valóság nem reális tényként, hanem „képileg” létezik. [...] Az illúzió másodlagossága (a valósághoz való viszonyában) az antik gondolkodásban korán megszülte a művészetről, mint a valóság másolatáról alkotott elképzelést, mely az isteni erő, később pedig az ügyes emberi kéz műve. Létrejött a konkrét tárgyról alkotott elképzelés, melyet fizikai anyagból (kőből, fából, agyagból, fémből) dolgoztak ki, mely csodás módon vált az élő, valódi tárgy „másolatává”. Az ilyen „illuzórikusán létező” tárgyat kezdték aztán „ábrázolásnak”, művészi leleménynek, szó szerint figurának nevezni, melyet agyagból vagy viaszból formáztak, fából vagy kőből faragtak, fémből kovácsoltak. A görögök TtLáópa-nak nevezték; a rómaiak fikciónak; szemantikája a „teremtés” kozmikus képéhez nyúlik vissza. E szemantika értelmében az antik „fikció” nem esik egybe a mi „puszta ámítás” fogalmunkkal. Sőt az antik cirkuszi „ámítás” is az eredeti utánzatára gondolt, a művészet fikcióján pedig a valóság „képét” értették. Ilyen „fikciót” a homéroszi díszes leírásban [11 )K(|)pa:«: ’írott képben’] is találunk. Ez még szó szerinti „reprodukciója” a reprodukciónak, un. kétszeres reprodukció, az ábrázolás ábrázolása. Mint ismeretes, a díszes leírás a plasztikus művészet alkotását abból a szempontból írja le, hogy mi van rajta és hogyan ábrázolták. Az ilyen „hogyan” leírása a díszes leírás leikéhez tartozik. Flomérosztól kezdve az antik díszes leírás igyekszik megmutatni azt, hogy a halott dolog, melyet a művészi módon alkotó hozott létre, élőnek tűnik. A díszes leírás az egyiket, az illuzórikusát úgy ábrázolja, mint a másikat, a reálisat. Azt, ami már a fazekasok, mintázok, takácsok, kovácsok által készített termékeken létrejött, másodlagosan felidézve úgy írja le, „mintha” [„cjiobiio” - ’szó szerint/által mintha’- P. A. ] valódi lenne. Az antik díszes leírás az élő és a holt, az illuzórikus és a valóságos rejtett összehasonlítását foglalja magában.20 Hát mégis! - lélegzik fel a művész. Igen, pontosan ez az, amire kíváncsi volt. Ez az a csoda, ami buzgó múzeumlátogatásai során hatalmába kerítette olykor, amikor egy-egy műalkotáshoz mégiscsak sikerült közelebb kerülnie. Hogy nem magának a (mű)tárgynak az utánzása itt az elsődleges. A mimézis valójában az isteni eredetű teremtő aktus utánzása, amely a hogyanra, a tárgykészítés módjára irányul. A művész a kész tárgyról mindenekelőtt az utánzás gesztusait, a forma létrejöttének mikéntjét olvassa le. Elődjétől a technét, a holt tárgy életre keltésének titkát tanulja el, és az újraalkotott tárgyban utódjának is ugyanezt a titkot adja tovább. A holt és az élő állapot egymással való érintkezésének művészi tapasztalatát örökíti át, azt a „misztikus” kapcsolatot teszi foghatóvá, amely az élők világát a holtak világához fűzi. 35
