Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 1. szám - Feiszt György: Széchenyi és Szombathely
FEISZT GYÖRGY Széchenyi és Szombathely Széchenyi 1860. április 8-án halt meg Döblingben. A hír országszerte gyorsan terjedt és emlékének megörökítésére mozgalom bontakozott ki. „Miután országszerte majdnem minden jelentékenyebb községben a legnagyobb magyar, Széchenyi István országos érdemei elismerése és halhatatlan emlékének örökíthetése céljából intézkedések tétettek, Szombathely városának éppen nem válnék dicséretére, ha e tekintetben hátra maradna. Ezért indítványozom, hogy arcképe a városháza tanácsteremének falára kihelyeztessék, a Vármegyeháza előtti tér, melynek eddig rendes neve úgy sem volt, Széchenyi térnek kereszteltessék. Horváth Boldizsárnak ezt a javaslatát a város 1860. július 14-i közgyűlésén általános lelkesedéssel egyhangúlag elfogadták és a terv kivitelével a tanácsot bízták meg.” Ezzel a köztér-elnevező gesztussal Szombathely nemhogy „hátra maradt” volna, hanem az országban elsők között adózott a reformpolitikus emlékének. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy 1928-ban az új városszabályozási terv keretében a megyeháza előtti teret, épp ily gyorsasággal „a téren felállított szobor miatt” átkeresztelték Berzsenyi térre, mintegy kárpótlásul az Berzsenyi utca pedig megkapta Széchenyi nevét, melyet szerencsére a következő poltikai kurzusok már nem módosítottak. De most még 1860-ban vagyunk, három hónappal a szomorú döblingi esemény után. Egészen biztos, hogy a nagy felbuzdulásban nemcsak a nemzeti érzelmű akaratnyilvánítás, hanem Széchenyi szombathelyi kötődései, a vármegye reformkori liberális nézetű poltikusaival ápolt egykori jó kapcsolatai is szerepet játszottak, hiszen ezek az abszolutizmuskorban sem merültek feledésbe. Vegyünk sorra néhányat. Széchenyi István iskolai tanulmányairól csak nagyon keveset tudunk, elsősorban naplójának szórványos utalásaiból ismerünk néhány oktatással kapcsolatos adatot. Mint arisztokrata ifjú nyilvános iskola padjaiba nem ülhetett. Nem is található meg a neve egyetlen iskola matrikulájában sem. Kultúrtörténeti szenzáció volt, amikor a századfordulón a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárából váratlanul előkerültek gimnáziumi vizsga-bizonyítványai. Az erről szóló, minden részletre kitérő tudományos közlemény Viszo- ta Gyula tollából, a Századok című folyóiratban 1907-ben jelent meg. Széchenyi a mai középiskolának megfelelő ismereteket 1802-1808 között Lukányi János irányítása mellett magánúton sajátította el. Ezekben az években az iskolák működésére a Mária Terézia-féle Ratio Educationis előírása volt érvényes. A szabályozás alapján a középiskolát öt gimnáziumi, plusz két líceumi évvel lehetett abszolválni. Széchenyi István az első három év vizsgáit a pesti piarista gimnáziumban, a negyedik és ötödik évet a soproni bencés főgimnáziumban teljesítette. 66
