Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 8. szám - Pekár Gyula: San Niccolo lámpása

delem múltával győzött a babona: hívő keresztény még se érinthet boszorkányt, még ha életet mentett is... Sietve törölte le a gyerek arcáról a leány csókjának a helyét, motyogott valamit, majd a zsebébe nyúlt. Egy erszényt vetett a kőre. Aztán a fiát ölelve elfordult. Döbbenés, zavar - pillanat múlva a nép is követte példáját.

Yva csak állt ott. Egyszerre hirtelen mozdulattal a tengerbe rúgta az erszényt és felkacagott. Gregor csak épp a köpenyét teríthette rá, a leány máris futv a tűnt el a Balvanida-fok felé.

in.

Éjfél is elmúlt, a hold magasan járt a tiszta égen, s a két pajtás még mindig suttogva beszélgetett a Balvanida szirtje alatt. Semmi élet a falu felől, a színes házak elfakulva szunnyadtak a csalóka fényben, csak a nyári éj balzsama szállt fel egyre kábítókban körülöttük. A barát végre felkelt:- Utólszor mondom, Gregor, tégy le erről. Meglásd, baj lesz! Állj a szavadnak, - könyörgök - utazz el innen, eredj Ausztráliába.

Catalinich két kezébe temette forró homlokát:- Maradok.

Andro vállat vont:-Jó. Én megyek. A tenger sima már, a kolostorba kell térnem.- Maradsz! - tört ki Gregor, - velem jössz!- Elova?- Oda...

A barát hiába akart a vaskéz szorítása alól menekülni.- Megőrültél? Én mint szerzetes, ahhoz a boszorkányhoz?- Szót se!... - És Catalinich tréfásan, tán kissé babonásan tette még hozzá: Ha boszorkány, te mint Isten embere majd megvédsz a varázslata ellen... Jer, vezess.

Andro keresztet vetett. Némán törtettek át a babércserjén a hegyszakadék sápadt szirtei alatt. Tíz perc múlva látszott már a nyerskőből rakott parasztházikó a parti olajfák közt. Lassan, szinte lábujjhegyen kerültek elejébe, megálltak a partra vont ladik mögött. A hold besütött a nyitott ajtón s ezüstös fénye a nyílt tűzhely sárga lángjára esett. Yva egy ingben ült a tűz mellett, a libbenő fény mohón cirógatta pihenő pompás testét, merengeni látszott, s még mindig a kibontott haját szárítgatta. Lábainál fekete kecske gubbasztott, vállán szelíd sirály ült. A madár egyszerre csapkodni kezdett a szárnyaival. A leány felugrott, valami csíkos dalmát kendőt kapott magára, s gyors mozdulattal csapta be maga mögött a kis faliszekrény vasajtócskáját. Lapulva, gyanakvóan pislantott elő, majd egyszerre elégülten, szinte győztes mosollyal egyenesedett ki. Éoga vakított a holdfényben...- Mr, ti vagytok? A köpenyedért jösz, Gregor, ugye?

Catalinich szívdobogva állt meg a küszöbön:- Osmersz?- Hogyne! Jól emlékszem rád - szólt Yva s szeme hirtelen Andróra csillant; - őt is ösmerem, oh sokszor látom... Otthon a vízen... Vigyázz, - tette hozzá gúnyolódva, - kabala van a küszöbön, át ne lépjetek rajta!

33