Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 8. szám - Podolszki József: Mediterrán dalok
Ha vennél nekem egy igazi távcsövet, mindig csak a szigeteket lesném, végekre tapadt tekintettel, ülnék teraszunkon, nagyokat rikoltó tehetetlenséggel. * Azon csodálkoznak, mi szél vitt vagy hozott, pedig csak a felszín alatti áramlást követtem. Katonazenekar vonul a szikrázó napon, dobpergés felesel a többi zajokkal, hogy az ablakokból leskelődők is komolyan veszik a csalfa ünnepélyt. Ha kibonthatlak majd derekadra csavart vastag kendőidből, és védtelenül állsz tekintetem előtt, összezavart mozdulattal ölellek magamhoz, és te sírni fogsz. * Ne haragudj az oktalanul is felzokogókra, csak szórakozunk. * Áldott legyen a nap, amikor kifésült hajadon elsimítom az utolsó kócot, és bohócot játszva ügyetlenkedek kegyeidért. Áldott legyen, aki megteheti velünk, hogy félelem nélkül üljünk egymás mellé. Áldott legyen a belső rettegést elsimító kéz itt a kezemben. * Látod, kedves, ez az ablak itt épp a távoli kék semmibe néz. * Másképp fogunk beszélgetni ám, ha egyszer majd összeszedem magam. És jaj lesz azoknak, akik csak nevetnek. Addig viszont: nézzük a tengert, és nézzünk a hegyekre. * Egyetlen dolog bánt hosszú idő óta: honnan a sok gyertya lakásomban, s miért tűnik úgy, mintha éjjelente sorra gyújtaná őket valaki? * Redőnyöm rázzák az éjjelente támadó szelek. Úgy hírlik, a nyughatatlan lelkek térnek meg ilyenkor társaikhoz. Én meg csak ülök összekuporodva üres ágyadon. * 7
