Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6-7. szám - Oláh András: Az utolsó játszma
úgy érzem, végzetesen elkéstünk. De valami effélére vártam már napok óta... Hogy a másik oldalon is fölébred valakiben a lelkiismeret, és rádöbben: ez így nem mehet tovább. Bár a helyzet tarthatatlanságát valószínűleg sokan látják már, de mozdulni, tenni eddig még senkinek nem volt bátorsága. Ügy látszik, a Széchenyi grófban érett meg először az elhatározás... ALMÁSSY DENISE: De hát mire vártak? Hisz két hete a parlamentben te már léptél...?! TISZA: Kedvesem, ez nem olyan egyszerű... Az ellenzék akkor még egységesen úgy látta, hogy a legfőbb veszélyt az én személyem jelenti. ALMÁSSY DENISE: De hát az ország érdeke... TISZA: Ez politika, kedvesem... (Ismét a kezébe vesz egy figurát. Visszateszi.) A Károlyi-csoport kizárólag magának akarta vindikálni azt a jogot, hogy a háború utáni békekötést előkészítse. Nehogy a dicsőségből részesüljön az ellenségnek hirdetett miniszterelnök! Vesztes állásban voltam... (Föláll. Átmegy az asztal túloldalára.) Javaslatomat mindenki egy bukott politikus maga-mentő ajánlataként értékelte... Szalmaszál volt ez, amit ha idenyújtanak, életben maradhatok, ha nem teszik, akkor politikai halottá válók. És ők a megsemmisítésem mellett döntöttek... Az elmúlt napokban azonban néhányan belátták, hogy a Károlyi-féle engedékeny politika csak tovább mélyíti a válságot... ALMÁSSY DENISE: Néha őrültségnek érzem, amit ti politikának neveztek. .. TISZA: Egy végtelen sakkjátszma — tele ostoba és szerencsétlen lépésekkel... (Halványan elmosolyodik.) Azt hiszem, néhányan a vezéráldozatra spendíroztak... TISZÁNÉ: István! ALMÁSSY DENISE: A bajban össze kell fogni. Vagy ezt nem látták a derék urak két héttel ezelőtt? TISZA: Kedvezőbb széljárásra vártak. S nem számítottak rá, hogy ekkora vihar kerekedik... (Ismét megfog egy bábut, lép vele.) Most persze merőben más megvilágításba helyeződnek az események. Már nem én akarok fuldoklóként fölkapaszkodni egy hajóra, hanem ők küldtek értem egy dereglyét. Elmondhatják tehát, hogy bár győztek, de a diadalmámor közepette is realisták maradtak. Remélve, hogy talán még rokonszenvesebbé válnak a közvélemény előtt, s újabb támogatókat nyerhetnek... Ez talán nekem sem haszontalan, mert így ők maguk legitimálnak engem. (Visszasétál az asztal másik oldalára.) TISZÁNÉ: És te azt hiszed, hogy Károlyi hajlandó egyezkedni veled? 173
