Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6-7. szám - Beck Zoltán: Egy tucat
a Szeptember végén esztétikai értékére vonatkozóan. Arra az évszázados irodalomtörténeti vitára épül a tanulmány, mely az első versszak zsenialitását állítja szembe a harmadik közhelyszerűségével. S bár a szerző nagy hivatkozásrepertoárral érvel a záró versszak hamissága mellett, mégsem ez ennek a tanulmánynak az igazi szellemi kalandja. Hanem az a fordulat, amely a záró egységben a Petőfi-kultusz sajátos kontextusba helyezése, s amelyben Petőfi „mint princípium, maga is kísértetté vált”, egyszerre érdekes olvasmánnyá is avatja a tudós munkát. Faragó Kornélia tanulmánya a fordítás-problematikát is felveti néhol (előbb már a tanulmány elején, meglepően és kissé alapozatlanul, a későbbiekben törődve a gyanútlan olvasóval, már hozzáférhetőbben), de inkább illusztrálja ezzel központi kérdését, a költemény időviszonyait. A tanulmány címe éppen erre, az időhorizont képszerűségére reflektál, és olyan aktuális kérdéseket tesz fel, melyek trendszerűen jelennek meg ma a különböző tudományos diskurzusokban - végtére is ennek a modernben benne álló világnak szegezi (amely Petőfi verse), s innen termel meg válaszokat. A megörökítő szerelem fogalmának ily módon történő bevezetése mintegy első olvasásra a verszárlattal kapcsolatos esztétikai dilemmák feloldása is lehetne ebben az írásban. Az intimitás poétikája T. Szabó Levente nagytanulmányának tárgya. A kisebb fejezetekre osztott írás első egysége a filológust dicséri: a Petőfi-Szend- rey pár magánéletének dokumentumait veti egybe, és még itt profanizálja a Szeptember végént, keletkezéstörténetének gyökeresen más narratívájával állva elő. Izgalmas egység, még úgy is, hogy nem akar a magyar irodalomtörténet szélesebb kontextusában, a magyar nyelvű líra topikus elemeként rákérdezni általában a vers felfedő, kitakaró, ugyanakkor megélhetést biztosító természetére. A tanulmány - ahogy a megelőző is - a hallgató Másikra figyel. T. Szabó megkísérli szóra bírni Szendrey Júliát, s ha őt nem is, Petőfinét sikerül neki. Azt a szubverzív nőalakot, mint írja, akinek ily módon való megalko- tottsága (maga a megalkotottság) a teljes szöveget szervezi. Az intimitás és a populáris regiszter viszonyrendszere - később emlékezünk meg erről a tematikáról, Fűzfa Balázs tanulmánya tematizálja ezt mélyebben -, majd egy bricoleur Petőfi újraírása a jelentős hivatkozás-apparátust felvonultató tanulmány záró egységei. Ha nincs a Bacher-írás, mint kézenfekvő summázata a konferenciának, Láng Gusztáv tanulmánya lett volna példám arra a meghitt személyességre, amit az irodalmi szöveg még úgy visel el, hogy mindenki más számára is hozzáférhető élménnyé váljon az éppen jelentésadó szubjektivizálása. Lehetne éppen ez iskolapéldája annak az irodalomértésnek, mely képes a maga bölcs nagyvonalúságával magától értetődővé tenni a befogadást és az arról való megnyilatkozást. Ez a rövid terjedelmű írás úgy helyezi vissza a Szeptember végént a maga vitrinjébe, hogy immár hozzáférhetővé válik az olvasója számára. Átrendezi a versről szóló teljes diskurzus választóvonalait azzal, hogy nem feltételezi azt a binaritást, amely a szöveg státuszából adódó kikezdhe- tetlenségben és az esztétikai értékben jelölődik meg. Mindeközben verstani vizsgálódásainak aprólékossága mutat rá arra a mozzanatra, amely fókuszba hozza a versszövegben annyit keresett szerelmest. Alighanem a könyv legiz125
