Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6-7. szám - Ratkó József: Negyven év, negyven vers

KALÁSZ LÁSZLÓ: NEM TUDSZ

A „zsilett-szélű országhatáron”, Szalonnán élő Kalász László versei oly természetesek, mint az eleven füvek, gyíkocskák, nyújtózkodó bokrok, ágaskodó fák. Oly természetességgel fakadnak a költő tolla alól. Versbe szólít mindent, amit meglát, versbe bónyálja fájdalmait is. A középkori énekmondók remeklő készségét örökölte - kitől is? Apjától? Anyjától? Nagyszüleitől? Nem tudhatni.

Más költők megkínlódnak a szóért; ő örömmel s mámorosán ejti a szót, mintha népdalt énekelne. Kortársaim közül tán éppen ráillik legjobban ama híres Babits-mondat: „Nem az énekes szüli a dalt, a dal szüli énekesét.” Most elhangzó verse is igazolhatja ezt.

FARKAS ÁRPÁD: OSTORZÚGÁSBAN ÉNEK Hallga csak! Ady Endre ostorát pattogtatja valaki, az ismét „csillagra akasztott ostort”; s nem is akárki, hanem Farkas Árpád a Erdélyből, földije Adynak s földink ekképpen nekünk is: atyánkfia. És mert a Erdélyben él, keserűsége dacosabb, lázasabb a miénknél. S jogosabb is - láttán eltékozolt énekeinknek, életeinknek. Süvít a kölcsönvett ostor, csípnek a vers szavai — megidézve a mosónő fiát is, József Attilát, s meg persze Dózsa koronaékszereinek őrét, nagyságos Ady Endrét. Énekének ostorzúgását hallgatva ágaskodik bennem is a szó, versbe kívánkozva, de hát most más a dolgunk. Hallgassuk, hallgassák meg inkább ezt a szomorú-dühös verset, s szolgáljon épülésünkre.

KÁNYÁDI SÁNDOR: HÚROS ÉS ÜTŐHANGSZEREKRE (BARTÓK BÉLA EMLÉKÉNEK)

A XX. századi magyar szellem egyik legnagyobb s világraszóló teljesítménye Bartók zeneköltői és -tudósi életműve. Zenetudósként rendszerezte és elemezte a Dunatáj népeinek s más - török, arab népeknek zenéjét, dalait, jutván ama lényeges felismeréshez, amit zeneszerzői munkásságában érvényesített, megteremtvén ezzel az úgynevezett bartóki szintézist, szóval, eljutva ama felismeréshez, hogy a zene tulajdonképpen két ősforráshoz vezethető vissza: az egyik a pentatóniában megmutatkozó létközpontú, a másik a felhangrendszeren alapuló anyagközpontú világszemlélet. Zenéjében ezt a két ősforrást bu- gyogtatta egybe, ezt a két szemléletet egyesítette. E szintézist talán a legmagasabb fokon a Kányádi idézte Zene húros- és ütőhangszerekre és celestára című művében valósította meg.

Nagy alkotóink közt egy sincs, akit a bartóki mű és sors meg ne igézett volna. Az a furcsa vers, amit most hallanak, ahogy a címe is utal rá, Bartók zenedarabjának formai és tartalmi lényegét próbálja szóval fölmondani. A költő, Kányádi Sándor tudja, én is tudom, hogy ez lehetetlen. De a költészet a lehetetlen megkísértése.

ILLYÉS GYULA: VÁRAKOZÁSOK

Sorozatunkban harmadszor szólal meg Illyés-vers; ezúttal csak részleteiben, a teljes költemény ugyanis igen hosszú. Miért idézzük őt újra meg újra? Mert ő volt mégiscsak a Gazda, aki rajtunk tartotta a szemét, törődvén az ember és a nép, a nemzet csip-csup ügyeivel éppúgy, mint életbe vágó gondjaival. A

87