Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6-7. szám - Ratkó József: Negyven év, negyven vers
megnevezett tulajdonságai, elemi szükségletei a mindenség új, summás legényének, Nagy Lászlónak is. Túl 1956 magyar - de nem csak magyar - tragédiáján, adódik az embernek önként a felismerés: tétje a létnek nem a halál, nem a pusztítás és a pusztulás. „Az alkotó élet becsület-ügy.” Mert „lerogyni nem szabad élve”. A mindenség életösztöne munkál ebben a versben is, mint majd a késó'bbiekben. Mert ezzel a verssel veszi kezdetét az öntanítás, az iszonyú és a gyönyörű, a halál és az élet, a fagy és a tűz, a borotvaélen létesült egyensúly, a kritikus szakaszba fordult bajvívás, a drámai készenlét dialektikájának fölismerése, megtanulása és kimondása - és reménnyé ötvözése. BENJÁMIN LÁSZLÓ: VÉRZŐ ZÁSZLÓK ALATT Túl a személyi kultusz jó elméket is kikezdő', reménysorvasztó gyötrelmein, Benjámin László, aki maga is igen megszenvedte — mert szolgálta szíwel-szó- val, s csalatkoznia kellett - a divide et impera új gőgöseit, fájdalmasan józan mérleget készít - miről is? A megcsalt hitről, az eszme tévelyedettjeiről, a hatalom narkomániásairól, az idő- és cél-eltérítőkről, aminek s akiknek ő maga is bedőlt... Emberi-gondolkodói tisztességét dicséri, hogy nem sokáig s nem végérvényesen. Versei legaljáért sem őt kell okolnunk - inkább azt a jövő-illattól elbódult reményt, amely a vers-idézte idő bakbűzét nem szimatolta meg. JUHÁSZ FERENC: A SÁNTHA CSALÁD Első megjelenésekor a túladagolt hit éposza volt ez az Arany János-i hangú, formájú elbeszélő költemény. Később, az első gyűjteményes Juhász-kötetben már kiigazítva, mai formájában olvashatjuk. Ali hiányzik belőle? A hit nem. Egy-két ügyeletes név, s egy-két félrecsúszott jelszó. A „műtét”, amit a szerző végzett rajta, javára vált. Am még így sem mutatja-sejteti a későbbi Juhász Ferencet, sem egyiket, sem másikat. Sem azt, aki Nagy László tejtestvéreként hatalmas nyelvi erővel mondja majd ki Dózsát, s később a világot fenyegető Tűzözönt, sem azt, aki mára lett: fölényes mágusát a szónak, aki tollával mint varázspálcával mindenre képes. ILLYÉS GYULA: BARTÓK Nem először s nem utoljára hallanak Illyés-verset sorozatunkban. Mert mégiscsak ő volt itt a Gazda, akinek szeme és elméje számon tartotta minden bajainkat. A költemény, amit hallani fognak, 1945 utáni költészetünk egyik legfontosabb darabja. Hogy is szól a tétel? A művészet értékteremtés, vagy legalábbis: értékmentés. Nos, Illyés Bartók-verse mindkettő egyszerre. /Amikor a félreértett szocialista realizmus mint stílusirányzat, s hazai kultúránk primitív fináncai az egyszerűség és a közérthetőség nevében megbélyegezték - más halhatatlanok mellett - Bartók művészetét is, mondván, hogy az hangzavar, hogy embertelenül kilátástalan, agresszív és érthetetlen, legnagyobb zeneköltőnkért legnagyobb - mert leggondosabb - költőnk fogott tollat, s törvényi pontossággal mutatta fel a bartóki mű tisztaságát, elemi szükségletünket e „hangzavarra”. Gondolom, ismerik és szeretik ezt a verset annyira, hogy magyarázni ne kelljen. Felismerései, igazságai oly nyilvánvalóak, hogy 79
