Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6-7. szám - Babosi László: "Bujdosva a jövő elvadult útjain" - Beszélgetés Bugya Istvánnal Ratkó Józsefről

- Az imént az optimista szót említetted. Ratkót versei alapján sokan igen pesszi­mistának tartották.- Nála reménykedőbb embert nem ismertem. Költészete is egy nagyon pontosan megszerkesztett értékrend, a remény folytonos „újratermelése” minden egyes énekben, vagyis az „örökös hűség” megtartása. Még elkesere­dett düheiben is van valami optimizmus, s „ütött száján, a halál ellen” mindig felfelel valahogy a gyönyörű dac: „Sebaj, mielőtt kihaltunk, volt egy-két szép forradalmunk!” Igaz, amikor olyan kegyetlenül odavágott neki a sors, majd­nem belepusztult. Haldoklott egészen haláláig. De a gyászban is, leverten is, az a megnevezhetetlen ratkói hetykeség, az „örökös hűség” - tanúsítom! — mindvégig megmaradt. Ratkó derűje annyira természetes képesség volt, mint maga a napvilág. Minden áldott napon keresett valami természetes jót, valami szépet, és ha nem talált, akkor azt megteremtette ő maga. Néha valóban sú­lyosan, komoran, máskor játékosan, de mindig a legnagyobb fegyelemmel, klasszikus igényességgel, kényes tisztasággal. Mégis, én a derűjét tartom leg­többre, a mosolyát. Csak egy lépés innen az ő utánozhatatlan humora, az a fickándozó, fegyelmezhetetlenül sziporkázó értelmi, szellemi kitörés, az a csil­lagszóró játékosság, amiben a némelykori vaskosságok dacára nem volt soha, semmiféle durvaság. Ezt kereste, szomjazta és szórta mindenfelé, ezt a bur- jánzóan boldog életkedvet. Ez volt az ő eredendő, némelykor gyermekinek látszó, de felelőtlennek, sőt tékozlónak is mondott érthetetlen és indokolha­tatlan jóságának a forrása. Pedig vitathatatlanul örök értékű, s amellett nagyon könnyen megszerethető költészete mellett, merem mondani, ez a nyitja az ő országos ismertségének és szeretettségének. Emelkedettség és közvetlenség. (Lehet, hogy némelyek utálata éppen ezért született?) Ratkót legendák vették körül, de az a legenda életében támadt, nem utóbb, s életének ilyen-olyan szí- nesítői azon már semmit nem ronthatnak, igaz, nem is javíthatnak, mert végleges. Sorsszerű, vagy inkább személyes teljesítmény, hogy abból rettenetes a gyermekkorból, amit vétlenül kapott, ilyen ember emelkedett ki? Költői létét én sorsszerűnek tartom, azt az emberi minőséget pedig, ami szerintem több művészeténél, csodának, személyes teljesítménynek. Az élettel játszott, a ha­lálra figyelt.- Nag)'kállóban sajnos sokan úgy emlékeznek rá, mint eg)' zárkózott, kissé mogor­va emberre, aki ráadásai kocsmázik.- Nagyon nehéz, nem is lehet hibátlanul élni, és jaj a költőnek, ha kiderül, sebezhető ember ő is. Az a zárkózottság adott pillanatban elmélyültség, a mo­gorvaság rossz kedv lehetett, munka- és lelkiállapot, semmiképpen nem tulaj­donság, nem modorosság. Bár, védekezhetett néha így is a hántások ellen. Ratkót nagyon magas hőfokon szerették sokan, és hihetetlenül alacsony fokon gyűlölték néhányan. Alkoholista! - ez volt a bevett vád, innen vájódtak szerteszét a legképtelenebb, legbecstelenebb hazugságok patkányjáratai. Ivá- szat és kocsma. Sajnálom azokat, akik csak ezt látták benne, hogy ennyivel beérték, sajnálom, akik azt hitték (hiszik!), hogy a pocskondiázás a javukra van, hogy a förtelmes rágalom különbbé teszi őket. Ivott? Megesett. De ártott ezzel, okozott valami anyagi, erkölcsi kárt a gyalázkodóknak? Másfelől pedig: 67

Next

/
Oldalképek
Tartalom