Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6-7. szám - Weiner Sennyey Tibor: B. F. (részletek egy monográfiából)

int felé. / Honában, itt szemem messze széttekint / A tájat ismeri és lelket önt belé.” A tartós, örök tavasz földje ez! A virágoké! A költészeté! A boldogságé!

Legjobban az unokatestvér emlékirataiból érezhetjük át milyen is lehetett Zsennye, midőn a Békássy gyerekek otthon voltak. Duczynska Ilona, a már egészen korán politikus hajlamú, különleges sorsú „hetedik testvér”, a későbbi Galilei-per vádlottja írja gyerekkori emlékeiről: „Zsennyén Békássy Istvánná, Emma néni személyében a Bezerédjek szelleme volt honos. Szabadság, költészet, filozófia, matézis.”2'

És milyen volt Emma néni?

Az édesanyát határtalanul szerették és tisztelték, maguk között úgy hívták, hogy Legmagasabb Bölcsesség, vagy a Legbölcsebb Magasság. Ha tilalmat mondott ki, akkor betartották. Ritka és még a gyerekek által is könnyen érthető tilalmak voltak csak ezek, mint hogy nem volt szabad a kertben egy gyermeknek se naponta több mint két tucat édesalmát ennie, se többet, mint öt zseb egrest. Mikor Ilona tíz vagy tizenegy volt Mami néni (így hívta Emmát) reggelenként George Everest Boole Logikájából tanította a gondolkozás alaptörvényeire. Aztán szerteszaladtak a kertben és belevetették magukat a Sorok patakba. De Ilona másra is emlékszik: „Nem csak Mami néni tanított bennünket kicsinyeket, hanem a nagyok közül Feri unokatestvérem is.”'6 És mire tanította Feri az ébredező Ilonkát? „A virágok okosságára és a galaktikák alakjára.”2 Békássy négy évvel volt idősebb Honánál, s Ilona Ferencet tartotta a legkülönösebbnek a gyerekek közül. Talán több is mint testvéri szeretet, ami kettejük közt kiforrt, igazi gyermek-szerelem, aminek következtében a már felserdült Ilona levelet kapott a pápai kiképzőtáborból 1914 novemberében. A levél megrázó. Utána még találkoznak ők ketten, erről így vall Ilona: „Karácsony estére Feri megjött Pápáról, mint széptartású huszártiszt. Aki elvitatná tőlem a tervem értelmét. A vita köztünk maradt - ahogyan gyermekkorunkban is voltak »titkaink«.” - ezeket a titkokat azonban kár volna bolygatni. Ilona és Ferenc teljesen ellentétes világnézettel sodródtak történelmünk hullámaiban, de szeretve egymást. Példa értékű szeretet ez.

Am most így sóhajt, hogy „ha elmegyek, mondd, Tőled válok-é? / Mondd, hát bolyongnom kell idegenebb helyen, / Mondd hát kemény kövön nyugodjon majd fejem, / Mert álmokkal tele, miként a Jákobé?”

Miféle álmok lehettek ezek? Jákob álma a lajtorja volt, a fényből szőtt lajtorja, amely az égig ér, s amelyen angyalok járnak. „És álmot láta: Imé egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és ímé az Istennek Angyalai fel- és alájárnak vala azon.”28 Az Úr ebben az álomban Jákoban adja a földet, amelyen fekszik, ígéretet tesz, hogy vigyázni fog rá, és gyermekeire, s megígéri, hogy véle lesz, hogy megőrzi őt bárhová megyen, s hogy visszahozza ide. Valójában azonban az egyik legfontosabb üzenetet hirdeti a Biblia ezen része is: „Ne féljetek!” Úgy, mint amikor az Újszövetségben Jézus odalépett hozzájuk és megérintette őket: „Keljetek fel, ne féljetek!”29 Ez a felébredés pillanata.

Olyan álomkép, amely az éberséget, a látást nyitja meg, olyan Jákob lajtorjája itt, mint William Blake 1800-ban készült azonos című festménye.'11 A gyermekkor gyógyító illatai eltűnnek, s új idő közelít nehézkes terheivel. Já33