Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6-7. szám - Alexa Károly: Magyar Pannónia (6. rész)

niusz, aki mindenütt otthon van a Kárpátok medencéjében? Vagy éppen Petőfi, aki ugyan véglegesítette az „Alföld-mitológiát”, de akárhova is vitte a lába, rajongó mondatokkal üdvözölt minden helyet - a Felföldet, Erdélyt, a Dunántúlt? Miért mégis Krúdy? Mondjuk talán azért, mert a szerelemnek valami olyan kivételes erejű tüze süt tájrajzaiból, amit csak a teljes reménytelenség képes előhívni. Krúdy legendás szépségű leírásai a valóság hiányának a beismerései. A végleges otthontalanságé. Amikor a hely már csak az emlékekben, az álmok­ban, azaz a megtalált szavakban létezik. A hiány esztétizálása jellegzetesen századfordulós esztétikai program, ennek az emléke lüktet ott Krúdy Trianon utáni beszélyeiben, tárcikkeiben, férfiszomorúságában. A halott világ megele­venedett kulisszái a tájak, ahova valaki vissza-visszatér, gyermekkori akácokat, hidakat, tánciskolákat, ködöket és hóban gubbasztó varjakat keresve, álombéli nőalakokat nyomozva egy-egy régen elhalt fotográfus kirakatában, egy-egy indóházban időzve, hideg borok mellett, ahova már soha nem érkezik vasút, s talán soha nem is járt arrafelé, öreg piros arcokat festve, akiknek szájában soha el nem hervad a mese. Krúdynál maga az idő szűnik meg, éppen azért, mert oly sok rétegében jár otthonosan. így jár át egymásba élet és halál, Szindbád vagy Pistoli Falstaff halála után éppoly hódoló és hódító férfiak, mint amilyen felbukkanó és eltűnő, léttelen, életrajz nélküli és egzisztenciátlan alakok voltak életükben. Nincs idő, csak átmenetek vannak a múlt és jelen rétegei között - ám ha nincs idő, akkor tér sincs. Csak irodalom van - magyar mondatokban. És hát a szerelem nem akkor az igazi, ha már megszűnt? Mindegy, hogy unot- tá vált vagy a megcsalatásban számolódott fel. Magyarország tájai az elsó' nagy háború után a szerelmes szavak földabroszán találhattak csak helyet. És ezt senki olyan szenvedélyesen nem élte át, mint Krúdy Gyula. A magyar térségek mindenütt a lélek tájai is egyben. Allegorikus helyek, magánmitológiák kulisszái, ám olyanok, amelyektől aligha vitatható el az a fajta realitás, amely oly megragadóan hiteles akár könnyek fátyola takarja, akár az álmok köde próbálja leplezni, akár emlékként szivárványlik. A szerelmes szavak a világháború baljós középidejében kezdenek sorjázni, hogy azután Trianon után adják maghatározó szólamát Krúdy meséinek. „A határvidék e határszél felé úgy szépül, mintha azt akarná, hogy az utazó beleszeressen Magyarországba, mielőtt elhagyná” - így ír 1916 nyarán a Határszéli Podolin boldog évei című kis cikkében. Öntudatlan búcsúszó, ami majd egy-két év múlva megkapja a história paszportos pecsétjét. Példákat vehetünk bárhon­nan, szinte mindegy, hogy itthon „maradt” vagy elcsatolt tájak rajzaiból, hi­szen, ami kevés megmaradt, csonkultságában ugyanúgy az emlékek világában helyezkedik el, amiként azok, amelyeket az új határok választanak le a nemzet­testről. Idézzünk még egy mondatot, amely ugyan szintén a Felvidék könnyes visszaidézése, de egy olyan kötetbe szerkesztődött, amely, megérdemli a kései utókor figyelmét. „Felvidék! Amely egykor úgy rajongta a lezüllött Magyar- országot - mily háztetőmagas lángú szerelemmel fordul az újonnan éledt ma­gyarság felé. Hiszen ha valaha lehetett valóban rajongani a magyar nemzetért: most van annak ideje, amikor a magyar hősiesen, oroszlánerővel emeli fel a követ sírja felett. Most jön az idő, amikor minden nemzetek ideája lehet a 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom