Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6-7. szám - András Sándor: Berzsenyi Dániel a tündér változatok műhelyében
Egy másik összefüggés, amelyben szintén érdemes szabadabbá engedni Berzsenyit, lemondani a könnyű besorolásról, az a konzervativizmus és a haladás egymással gyakran szembeállított két irányzata. Erró'l (számomra) legjobban, mert feltehetően legérdekeltebben, Németh László írt 1938-as Berzsenyi-könyvében és 1948-as Berzsenyi-beszédében. Igaz lehet Németh László véleménye, mi szerint a magyar azért indult romlásnak a híres vers első változatában, mert a felvilágosodás hívei rontották meg: „Ok, a felvilágosodás nemzedéke volt az a rút szibarita váz, amely ellen a fiatal Berzsenyi oly felejthetedenül dörög” (Regények és tanulmányok. Szépirodalmi, 1981, 1032. o.). Berzsenyi később azért is dolgozta át meg át éppen ezt a versét, mert - főleg Kazinczyval kezdődő barátsága révén - egyértelműen az ész és a felvilágosodás szószólója is lett. Mindez igaz, de Németh László, helyesen, azt is mondja, hogy Berzsenyi versei már költői megformáltságuk révén, haladók: „Mert ez a maradi ember, ha költészetét nézzük, mégis a leghaladóbb költő mindazok közt, akik a század első évtizedében levegőt szívtak.” (i.m., 1033. o.) Ha ez így van, akkor a költő már mindig haladó volt, illetve haladó is volt. Csak ezt a „haladót” nem a felvilágosodás racionalizmusával kell azonosítani. Berzsenyi verssorát: „Az Ész az isten, mely minket vezet” (Összes művei, 119. o.), ahogyan azt Csetri Lajos javasolta (Ama- theus, Válogatott tanulmányok. Első kötet. Budapest: L’Harmattan, 2007. 182. o.), inkább „a platonizmusnak Shaftesburyn és Gottfried Wilhelm Leibnizen át Herderig, Schillerig, Johann Wolfgang Goethéig és a romantikáig hagyományozódó dinamikus, sokszor panteisztikus jellegű változatával” kell rokonítani. Költészetében a hagyományőrző szándék és indulat ettől az észtől elválaszthatatlan. Talán az illik saját költészetére is, amit Napóleonról mondott: „Nem te valál győző, hanem a kor lelke: szabadság”. Ö ahhoz is elég szabad volt, hogy a jövőt ne nulla-évvel kezdje, ahogyan azt Párisban javasolták és ahogyan később „a múltat végképp eltörölni” akarták sokan. Verseiből valóban a kor lelke szól, és ez magyarul a kor szellemét is jelenti, (a „szellem” szót Kazinczy csinálta 1808-ban), szólni pedig abban az alakuló és alakító áramlásban szólt, amelyik reform-korrá teljesedett. Végül hadd említsek a „tündér változatok műhelyével” és benne Berzsenyivel kapcsolatban, megint csak jelzésként, egy harmadik összefüggést is. Ebben az összefüggésben akkor méltányoljuk és ünnepeljük őt, ha nagyobb szabadságot adunk neki és magunknak. Nemeskíirty István hívta fel a figyelmet Berzsenyi Poétikai Hannonistiká)áva 1 kapcsolatban a hívőre. Megállapítása szerint Berzsenyi esztétikájában „a szeretet - alapfogalom. Költészettana e tekintetben a maga korában egyedülálló.” (Tüzes józanság. Berzsenyi Dániel új megvilágításban. Szenei Molnár, 1993. 84. o.) Idéz belőle: „A legközönebb emberszeretet annyi lévén, mint a legközönebb s legfőbb szép, a szerelem és barátság áldozatait is szépnek érezzük ugyan, de mégis sokkal föntebb szépet érzünk a nép- és honszeretet áldozataiban, legfőbbet pedig az egész emberi nemzetért áldozó szeretetben. Ily áldozat és szeretet Krisztus.” Nemeskürty hozzáteszi: „íme, tehát nem maradhat kétségünk: maga Berzsenyi nevezi meg esztétikájának alapját: az Üdvözítőt.” (i.m., 86) Ezt meg is ismétli: „És azt se feledjük, hogy (...) a szeretet lényegének - mely egyszersmind a költészet lényege - Jézus Krisztust tartja.” (i.m., 96. o,) 4
