Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 1. szám - Salamon Nándor: Merre tovább Régió Art?

A Régió Art győri kiállításán Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke köszönti a résztvevőket Dunántúli Területi Szervezet 1989 táján szűnt meg véglegesen. A Szövetség ugyan ma is létezik, de szerepe lényegesen csökkent. Szélesebb bázisra épült az 1952-ben létrehozott Képzőművészeti Alap, de ennek önállósága időleges maradt. Csakhamar a más művészeti ágakat is ma­gába olvasztó Művészeti Alap vette át a funkcióját. Ide jelentkezés, ajánlás és zsűrizés után lehetett felvételt nyerni. Általában akadémiai, főiskolai végzett­séget követeltek meg a jelöltektől, de tehetséges amatőrök előtt sem zárták be a kaput. Fő feladatának a több ezer tag életfeltételeinek biztosítását határozták meg. Huzavonák után 1992-ben megszűnt az Alap. Politikai döntés az anyagi természetű ügyeket, az Alap vagyonát a Magyar Alkotóművészeti Közalapít­ványra ruházta át, míg a művészeket az átalakulás nyomán született Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) tömörítette keretek közé. A jelentős létszámú művésztársadalom tagozatok keretében kapcsolódik az egye­sülethez, amely megőrizte integráló szerepét. Az érdekérvényesítés azonban mind a mai napig számos nehézségbe ütközik. Az ellentétek különösen kiéle­ződtek a közalapítvány és az egyesület között a vagyonkezelés miatt s napja­inkban sem csitultak el. Nem sikerült harmonizálni a kultuszkormányzathoz fűződő viszonyt sem. A változások nem kedveztek a vidéki művészeknek. Magukra maradtak s alig fordított figyelmet reájuk a helyi társadalom, a politika és a közigazgatás is. Nem jártak jobban a Vas megyeiek sem, miközben eltérő okból (hazatérők, áttelepülők, új diplomás fiatalok stb.) növekedett a táboruk. Ki-ki ugyan baráti, szakmai kapcsolatai vagy éppen kedve szerint csatlakozhatott - bevá­lasztották! - a gomba módra megszaporodott, jobbára a fővárosban vagy környékén bázist teremtő szakmai egyesülethez, társasághoz (festők, szobrá­szok, képgrafikusok, textilesek, illusztrátorok stb.) - akár többhöz is -, de ez 40

Next

/
Oldalképek
Tartalom