Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 5. szám - Csák Gyula: A múlt helyszíne
övezett gazdag házakba, főként azért, hogy hozzájussanak a ciszternákban tárolt ivóvízhez. Elharapózott azonban az általános fosztogatás is A nagykövet azt a friss értesülését osztotta meg velünk, hogy a sztrájkolok szociális követelései politikai-hatalmi érdekekkel ötvöződnek. Ezt azonban fél órával korábban, Kumasiból jövet, az ifjú költő már megmondta nekem a dzsipben, amint azt fentebb említettem is. 9. A követség kocsijával visszamentünk a szállodánkba. Természetesen ott sem volt semmi, amihez elektromos áram kell. Korábban sem volt üdítő lakhely, de most, külön is rátelepült valami zártság, titokzatosság, komorság. Börtönre, vagy kórházra emlékeztetett. Levetettem a felső ruhámat és az járt az eszemben, hogy majd feketét veszek fel, mert a program szerint irodalmi estünk lesz a fővárosban. Mosakodni akartam, de hát nem volt víz. Tétován bámészkodtam az ismerős terepen és legyeket fedeztem fel, egyre többet a bútorokon, ajtókon, ablakokon. Úgy szaporodtak, mintha varázslat lenne. Közelebb mentem a szekrényhez s akkor vettem észre, hogy fehér por van a legyek hátán és azért feltűnőek, miközben már alig mozognak. Mindenesetre öregeknek, petyhüdteknek látszottak. Es haldokoltak. Amíg Kumasiban jártam, beszórták őket ezzel a gyilkoló porral, mert még remény volt az emberi életre, értelme volt a tisztaság őrzésének. Ezek a legyek biztosan elpusztulnak, minek üssem agyon őket? Visszaültem a helyemre és bámultam a semmit. Jött a húsz év körüli boy s fél vödör vizet hozott. Azt mondta, ez egy napi adag, ebből mosakodni, wc-t leönteni, de nem inni. Bólintottam, hogy tudomásul vettem, de álldogált, mintha várna még valamit. Kis pénzt adtam, elfogadta, de még mindig maradt és azt kérdezte, tudom-e, hogy miért van ez a helyzet és meddig lesz így? Tagadóan ingattam a fejem. Akkor azt kérdezte, hogy ki a bűnös mindezért? Erre végképpen nem adhattam választ. Hirtelen úgy tett, mintha vicsorítana, s kivillantotta cukorfehér fogait és kiáltott valamit, de nem értettem. Tovább hangoskodott s rájöttem, hogy nem angolul beszél. Anyanyelvén mondta a magáét, de olyan bőséges volt a mondanivalója, hogy így is összetorlódtak szájában a szavak. Kiment s már nem nekem beszélt, önmagával viaskodott. Odakint újabb kiáltozásba kezdett. Ezúttal angolul kiáltotta a világnak, hogy akasszanak fel valakit, akár bűnös, akár nem! A szomszéd szobában lakó tanár úr kíváncsi és kissé riadt arca jelent meg az ajtóban. Behívtam és mondtam neki, hogy az irodalmi estre készülőben feketébe öltözők. Fölöslegesnek tartotta, mert szerinte az est biztosan elmarad. A főtitkárra hivatkoztam, aki azt mondta a délutáni búcsúnál, hogy akár gyertya fényénél is megtartják az estet, úgy készüljünk. A tanár úr szerint most nem ezt mondaná a főtitkár. Elbizonytalanodtam és egy ideig csendben várakoztunk. Mi tagadás, növekedett bennünk az aggodalom, amint ezt utóbb megváltottuk egymásnak. Mindinkább szomjasak lettünk, már nem is csak vízre, hanem valamilyen hírre. De nem jött senki, nem szólalt meg a telefon, mert nem is működött. A telefonosok is sztrájkoltak, vagy mit csináltak... 68
