Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 5. szám - Csák Gyula: A múlt helyszíne
tam, nem akármi, ha a kedvünkért öltözött pucc-parádéba! Illetlenül hosszan és vásári csodálkozással néztem a gyönyörű nemzeti viseletét és benne a termetes uralkodót. O viszont egészen közvetlen módon, kedvesen viselkedett. Nem jelentettünk számára egzotikumot, hiszen angol egyetemeken szerezte nyelvszakos diplomáját, amint ezt a kezünk ügyébe helyezett kis brosúra előre tudatta. O is tájékozott volt, s rögtön a magyar irodalomról, sőt, Petőfi Sándorról érdeklődött. Kérésére elszavaltam az Anyám tyúkja című verset. Ennél izzasztóbb feladat volt, hogy énekszót is kívánt hallani s Bodnár tanár úrral elénekeltük a Himnusz-t. Beleénekelt a nagykövet, hogy javítson a hangzáson, de inkább rontott. Mivel ráadást kért a király, nagy ravaszul egyházi éneket választottunk, abban bízva, hogy a nálunk jóval fiatalabb nagykövet ilyet nem tanult. Bejött a számításunk. Nélküle zengtük el a Perelj uram... kezdetű református éneket, azután külön kérés nélkül a Boldogasszony anyánk-at, hogy a magyar katolikusság is megkapja a neki járó tiszteletet. Produkciónk után italokat, meg szivarokat kínáltatott körbe a király. Az ülésrend szerint én voltam legközelebb hozzá, mint a delegáció vezetője, és kitüntetett egy hallatott hangvételű, bizalmas csevegéssel. Ennek során azzal a bravúrosan tapintatos kérdéssel rukkoltam elő, hogy jobb volt-e neki, mármint a királynak, a gyarmati felszabadítás előtt? Azt felelte, hogy az elmúlt időkbe lehet visszavágyni, de nem lehet visszatérni, ezért nem érdemes vágyakozni sem. A hátamon folyt a víz, de ha már így belemelegedtünk az őszinteségbe, a változatosság kedvéért azt is megkérdeztem, öríil-e a gyarmati állapot megváltozásának? Azt felelte, hogy nincs egészségesebb, mint együtt kelni a nappal. Élénken helyeseltem. A nagykövet és Bodnár doktor hegyezték a fülüket, de összefüggő értelmet nem tudhattak kihámozni az uralkodó és első vendége beszélgetéséből. En sem, de azért nagyon tetszettem magamnak abban a szerepben. Nem sokáig élvezhettem. A tanár urat és engem parkot nézni vezényeltek a protokoll- emberek. A nagykövet pedig lehetőséget kapott arra a beszélgetésre, amelyre magasabb érdekek irányították mind az ő, mind a vendéglátók figyelmét. 8. Amikor Kumasiból visszaérkeztünk egy délutáni időpontban Accrába, már második napja sztrájkoltak a fővárosi elektromos művek munkásai és közalkalmazottak csoportjai. A bevezető út mentén pompázó benzinkutakat most halott élet övezte. Szünetelt a benzinárusítás. Az ott várakozó autók utasai bágyadtan szédelegtek, vagy az autók mélyén hevertek. Szünetelt a folyóvíz szolgáltatás is. Az ilyenkor mindenütt megtermő hiénák pénzért árusították a ki tudja, milyen pocsolyából merített, ihatónak mondott vizet. Izgatott csoportok tülekedtek körülöttük. A nagykövetségre érve bővebben tájékozódhattunk. Az áramhiány következtében kiolvadtak a városban a hűtők, sok tonna romlott hús került a vízhez hasonlóan piacra. Kiolvadtak a vérbankok és kegyetlen állapotok kezdtek uralkodni a kórházakban. Felsejlett a járványos megbetegedések réme. Percről percre nőtt a pánik. A váratlan és fenyegető helyzet felzaklatta az amúgy is folyamatos nyomorúságban élő népet. Több helyütt betörtek a magas falakkal 67
