Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 5. szám - Csák Gyula: A múlt helyszíne
Nem tudok róla, született-e azóta írószövetségi egyezmény a két ország között. /. Egészen államférfi szabású volt a nagykövet, kissé kimértebb is a kelleténél. Ezért feloldóan hatott, amikor kópésan jókedvű, egyben szánakozó mosollyal nézte, amint Bodnár tanár úr kicsomagolta a királynak szánt két darab matyó babát, meg három darab, tenyérnyi halasi csipkét, amiket még Pesten vásárolt megbeszélésünk értelmében. Ezeket én is most láttam először. „Viccel a tanár úr?” - kérdezte nagyon mély hangon a nagykövet. Azzal érveltem, hogy nem kalkuláltunk a királynál teendő' látogatással. Máskülönben pedig, az okos királyok nyilván tudják, hogy az írók nem gazdag emberek. Lebeszélt bennünket a nagykövet az írói ajándékozásról s azt mondta, bízzuk rá. Illetve, ő bízza énrám a sok láda whiskyt, porcelánkészleteket, egyebeket, amiket majd én adok át a királynak en gros, mivel én vagyok a head of... stb. Bodnár tanár úr nyelve kilógatva. A Kumasiba vezető háromszázötven kilométeres úton még jobban érzékelhette a tanár úr, hogy mit jelent egy harmadik világbeli delegációban csak tagnak lenni. Viseltes dzsipben utaztunk, én a sofőr mellett, a tanár úr hátul a vidám költővel, a főtitkárral, meg két fegyveres katonával egy székében, olykor egymás ölében rázódva a kátyús úton, amely csak rövid szakaszokon volt kövezve. Mögöttünk jött Mercedesében a nagykövet a feleségével. Sok hely náluk sem volt, mert az ajándékok töltötték meg a szabad teret, de nem is illett volna velük utaznunk, s a dzsipben hagyni vendéglátó kollegáinkat. Meseszerű volt, amint az aranykapu szétnyíló szárnyai között bevonultunk. Különféle udvari méltóságok tereltek bennünket a pompás fogadóterembe, ahol - illendő várakoztatás után - megjelent a díszruhás király. Arra gondol66
