Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 1. szám - Silvester Lavrík: a kandúr

- Hm, - feleltem, ezt is csak öt perc után.

Nem tudtam koncentrálni. A pajta maxiturbosuperforte táncra perdült. Se a kisseseknek, se az uriah heepeseknek nem volt ilyen készülékük.

Soha sem sejtettem, hogy ilyen fogékony vagyok az éjszaka hangjaira.- De igazi kan, - ez már a Kandúrra vonatkozót. - Szégyenkeznünk nem kell.

Apám bement a házba. A nevelésem érdekében megtett mindent, ami tőle tellett. Ez volt a ráadás az összes szigorú pillantáshoz, az összes figyelmeztető szemöldökfelhúzáshoz és egyértelmű Nem!-hez, amellyel apám szelídítette postpubertális naivitásomat.

Abban a pillanatban megbízhatóan felnőttnek éreztem magam, felvértezve a sors igazságtalanságai ellen. És felülkerekedve a ki nem élt libidó izzadt egyenesvonalúságán. Mihelyt újra megszólalt a pajta, kegyetlen fájdalmat éreztem a lágyékomban.

A következő szombat az asztali szallagfűrészhez hasonló pörgésben zajlott. Mindent győzni kemény munka volt, de ment, úgy működtünk, mint eg)? jól bejáratott gépezet. Épp hogy csak végeztünk. Már csak a tyúk a levesbe; ahogy számítani lehetett, kinyújtotta a nyakát, mi legyen a belekkel?, csöpög belőlük, melegek, simák és nedvesek...

A Kandúr a kert felől jött. Mára már nem is vártuk.

Lassan vánszorgott, lehorgasztott fejjel, szaggatottan lélegzett.

Intettem a tyúk belsőségeivel, de semmi.

Egyenesen a farönkhöz ment. A szekérről már-már le akart csöppenni egy vércsepp...

Leült, lassan felemelte a fejét.

Úúú...!!

Engedte, hogy megnézzem a lehető legnagyobb hmkat, amely ráfért a Kandúrra.

Az állkapcsa kifordult, leszakadt a koponyáról. A nyakának egy részével a bőrén lógott az elülső lábai között.

A Kandúr ült és nézett maga elé, valahová messzire. Az üres tekintet átnézett rajtam, elment a fejem mellett.

Közvetlenül a fülé mögött csaptam meg. Mint a nyulat, csak szekercével.

Volt nekünk egy Kandúrunk. Nagy fekete Kandúr kemény farokkal és sárga szemekkel. Ilyen Kandúrunk volt otthon. Megöltem őt.

Azon az estén felszedtem egy lányt, berúgtam, elfeledkeztem a lányról, verekedést provokáltam és olyan verést kaptam, mint még soha életemben.

Már a porban feküdtem, legeslegalul, rajtam az egész hadköteles ’64-es évjárat harci hévben, én még kiabáltam: - A nagyobb kutya baszik!!!

Soha nem volt Kandúrunk. Nálunk. Otthon. Savnikon. Ott, ahol nőttem, hogy felnőjek, ahol előtte megszülettem.

De ha lett volna, pontosan ilyen lett volna.

(Fordította: Garajszki Margit)

38