Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 5. szám - Végh Attila: A táj fátyoltánca
ból, hogy megértse, befelé is elindul, hogy megérezze. Hiszen a mítoszok istenei ott vannak az ember tetteiben is. Athéné jelen van mindenütt, ahol az emberek valamit alkotnak, vagy ahol jelen van a józan belátás. (O tartja vissza Akhilleuszt a hajánál fogva, hogy haragra ne lobbanjon.) A mítosz a világ átélt értelme, rendje. A puszta természet, amit később majd a natura fó'név jelöl, ebben az értelmezési keretben semmi. A görögök számára (a vallás mellett) a mítosz jelenti az emberi és az emberen túli analógiájának színterét. Kirk a mítoszról írott könyvében amellett érvel, hogy nem létezik egyetlen típus, amely alá a mítoszok besorolhatók volnának, és hogy a mítosz funkciójáról egységes elméletet alkotni időfecsérlés. Am néhány olyan általános szempontot kijelöl, amelyek segíthetnek a mitikus képzelőerő eredendő módjának felderítésében. Ilyen például a város-természet - később majd a gazdag filozófiai jelentésteret nyerő phüszisz-nomosz dichotómiában megjelenő - ellentétpárjának kimunkálása, vagyis „az emberi intézmények korlátozott voltának hangsúlyozása és viszonyba állítása a természeti környezet egészével”.9 A Kirk által felállított tipológia a mítosz funkcióinak három döntő aspektusát emeli ki. Ezek a következők: narratív-szórakoztató, gyakorlati-szabályismétlő-rituá- lis, spekulatív-magyarázó. Kirk szembeszáll mindazon nézetekkel, amelyek e tág funkcionális mezőt zsugorítani, a különböző tájak mítoszait tipológiailag összemosni igyekeznek. Közös jegyek mindenesetre megállapíthatók. Kirk Cassirerre utalva írja: „...a mítosz nem intellektuális természetű; tautégorikus, nem allegorikus: a »képmás« nem reprezentálja a »dolgot«, hanem ő maga a dolog. A mítosz az érzelmek és az akarat szférájába tartozik.”10 Az újkorban egyre inkább térhódító megismerés-felfogás a megismerő észt éppen az érzelmekről és az akaratról óhajtja leválasztani, hogy eljusson a dolgok végső lényegének ismeretéhez, ahhoz a lényeghez, amely Isten arca. A felvilágosodás pedig a dolgokban már nem a megismerés rendjével egybevágó isteni pecsétet keresi, hanem az ész működése által felszínre hozható immanens kozmikus egységet. DESCARTES TERMÉSZETE „...Mert fogalmaim megmutatták nekem, bog)' el lehet jutni olyan ismeretekhez, amelyek rendkívül hasznosak az életben, s hogy ama spekulatív filozófia helyett, amelyet az iskolákban tanítanak, lehet találni olyan gyakorlati filozófiát, amely által oly alaposan ismerjük meg a tűz, a levegő, a csillagok, az égboltozat és a bennünket környező egyéb dolgok erejét és működését, mint amennyire ismerjük mesterembereink különböző foglalkozásait, úgyhogy felhasználhatók mindarra, amire alkalmasak, s ezzel a természetnek mintegy uraivá és birtokosaivá válhatnánk. Descartes a természet, a „környező dolgok” megismeréséről ír. A megismerés azonban természetes következménye, hogy a felfogott dolgokat perceptio által uralmunk alá hajtjuk. Am az, hogy a filozófus meghirdeti a természet leigázását, mégsem tekinthető hideg, objektív ügynek. Belső, lelki vonatkozásai is vannak. Kiderült ez már a Szabályok az értelem vezetésére című, korábbi művéből is. Nemcsak azért, mert a transzcendentális fordulat jelei már ama 27
