Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 5. szám - Mile Zsigmond: Panel (2., befejező rész)
golyó röppályáját, nehogy a szemközti ablakot lőjük be, ráhajolt a puskatusra, visszafojtotta a lélegzetét, ujja lassan a ravaszhoz ért, egy kicsit még várt, aztán durr! a galamb, mint eg}' vizes rongycsomó, úgy zuhant le a fáról, ágakat himbálva a rózsák közé, hamarosan öt-hat társa követte, janipapa nem hibázott, nagyon büszke voltam rá, könyörögtem, tanítson meg lőni,jó,jó, rángatta meg finoman a pofazacskóm, majd kint a telken... őrsi gyűlést rendeztünk a kőasztaloknál, a gyűlés témája a túrafelelős megválasztása, a kapott feladat áttekintése és az évvégi munkáért járó jutalom ismertetése volt, a gyűlésen sok fiú és lány jól viselkedett, ám akadt rossz gyerek is! fehér zsolt még eg)1 gyűlésen sem volt jelen!! (részlet az androméda őrs naplójából) az anyjával orvvadászok végeztek... ez vésődött belém legmélyebben, apu mesélte kiskoromban, mikor még együtt fürödtünk a kádban, bőbe nagyon okos csimpánz volt, befűzte a cipőjét, festett, kanállal evett, láttam őt a nők- lapjában meg a tévében a vöröskabossal (szinte össze lehetett téveszteni őket), apu szerint a bőbe abba halt bele, hogy az állatkertben a látogatók csikket nyomkodtak a hasához, de ez valószínűleg nem igaz, viszont az biztos, hogy magyar tudósok visszavitték afrikéba, azt tanulmányozták, hogy azután a sok minden után, ami érte, vajon miképpen reagál a régi ingerekre... kik voltak, mit akartak! ez volt a címe a könyvnek, valami hollós írta, bor- zongva nézegettem a fekete-fehér képeket, a felkoncolt katonát, a megvadult „csőcseléket” a pártház előtt... egvszer, ultizás után, a néptelen zamek utcán, megkérdeztem aput a dologról, azt mondta: szabadságharc! történtek ugyan disz- nóságok, mert megnyíltak a börtönök, és a köztörvényesek is a nép közé keveredtek, de az akkor is az volt... apádnak higgy, én láttam az egészet! az utcákon csavarogtam tizenhárom éves fejjel... ott álltam a sorban kenyérért a klauzál téren, egy nőt mögiilem lőttek ki... szegény nagyapád, istenem, de utálta a ruszkikat meg a rákosit! kész szerencse, hog)’ el volt törve a lába, hogy nem mehetett ki az utcára... de ezt azért az iskolában ne meséld! tarzan a földszinten lakott, féltem tőle, pedig a gazdája, a laci (nagt' ntájer, nálam idősebb) mindig mondta, hogy nem bánt, de hát akkora volt, mint egy medve, liba néni, laci anyja, míg a levélszekrényt nyitotta, előreengedte, tarzan a fenekem szaglászta, a liftajtónak szorított, aztán eg}' nap laci a Zsigával fölcsavarodott egy fára, 1 illa néninek nem maradt más, csak a soványság, a gyász (a férje is elhagyta) meg tarzan, aki meglassult, hozzáöregedett a történtekhez, mint két kísértet, úgy sétáltak a téren, lilla néni ment elöl (fekete kesztyűs, hátrafont kezében a póráz), mögötte tarzan, mint egy ködkutya kullogott. .. az apacsot pöngettük a csúcsúval, megcsörrent a telefon, ingerülten vettem fel, nagyi volt az, sírt, alig bírt beszélni, kisfiam... mondta, nagyapád... nagya... meghalt... hirtelen nem fogtam fel, majdnem elröhögtem magam, nyugtattam nagyit, megígértem, hogy amint anyuék hazajönnek, szólok nekik, 16
