Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 4. szám - Az igazság pillanata (32, Serpenyős rostélyos)

Gyilkosság a gesztenyefa alatt

Az egész öregasszony egy vádoló, hatalmas gesztenyebarna szempár volt. Cili nénit mindenki ismerte, hisz naphosszat a falu utcáit rótta, piros műrafiából horgolt szatyrával, amely többnyire üresen himbálózott a karján. Beesett, fogatlan arcában csak úgy parázslóit a szeme, főleg ha valakire szórta az átkait, amiért nem állt szóba vele. Télen-nyáron feketében járt, ó'sszel szokott csak felvenni egy lyukas könyökű, elnyúlt, kötött kardigánt, melynek háromszor föl volt tűrve az ujja, s amely valamikor kék lehetett talán, de olyan színehagyottá tette az idő vagy a kosz, hogv nehéz lett volna megmondani, milyen lehetett újkorában. Cili néni kicsit billegősen járt, talán azért, mert folyton készenlétben állt, hogy valakit megszólítson és utána forduljon, benne volt a mozdulat, az a félfordulat, hogy feltartóztassa az igyekvő járókelőt, aki menekült előle, mert ment volna a dolgára, de ha Cili néni egyszer megállította, akkor muszáj volt szóba elegyedni vele, mert megsérteni se akarta senki. Mindenki ismerte tehát, mindenki tudta, hogy nincs ki mind a négy kereke, fiatalkorában se volt, állítólag valami szerelmi bánat állt a háttérben, de erre már senki se emlékezett pontosan. Kevéske nyugdíjából élt, s időnként meghívták egy-egy tányér bablevesre a talponállóba, vagy ha disznóvágás volt valakinél, és Cili nénit is odacsalták az illatok, olyankor is mindig megkínálták egy kis lacipecsenyével vagy sült kolbásszal és véres hurkával. Cili néni hozzátartozott a falu arculatához, mint a Mária-kép vagy7 a Szent Vendel-szobor.

Azon az estén, amikor Cili nénit meggyilkolták - nem is olyan későn, este tíz óra körül lehetett, persze, október közepe táján már senki sem mászkál olyankor az utcán, mi dolga lenne, a kocsma is bezárt kilenckor, ahogy szokott -, egy tűzoltóautó szirénázott végig a falun, és az összes kutya kezdett vonyítani a hangjára, mikor a kocsmáros éppen a pántot meg a lakatot tette rá a kocsmaajtóra. Attól kezdve aztán nem volt nyugtuk, vonítottak, ha kellett, ha nem: a holdra is, meg talán az idegen miatt is, aki Cili nénit meggyilkolta az első udvarban. Hátul meg közben eszeveszetten csaholt a Morzsa, jóllehet, az sem ment ritkaságszámba, mert ugatósfajta, foxi volt, Cili néni meg láncon tartotta, s nem ritkán végig- cseflette az egész éjszakát. A lényeg, hogy egész éjjel vonítottak a kutyák. A falubeliek nem csodálkoztak, teliholdkor szoktak vonítani, tudták, ha egyik rákezd, a másik folytatja; épp csak a rosszabb alvók riadtak föl egyre-másra, hogy panaszosan vonít a kutyájuk.

Az idegen pedig, aki a Cili nénit megölte, csak véletlenül fékezett le az öregasszony háza előtt. Talán átment előtte az úton egy7 macska, azért. Es ahogy pillantása az árkon túl a kerítés oldalára siklott, melynek rácsai közt eltűnt a macska, Morzsa kutya pedig majd széttépte a láncát, annyira szaladt volna utána, észrevette, hogy7 az udvaron álló hatalmas gesztenyefa tövében álló kispadon alszik egy öregasszony; ülve, fejét hátraszegve, tátott szájjal aludt; talán még horkolt is. Október közepe volt, elég hűvös is, de ő kint aludt a pádon. Könnyű prédának tetszett. Az idegen férfi tulajdonképpen nem akart tőle semmit, csak ahogy rápillantott, olyan fojtogatásra ingereidnek találta a nyakát. Fiatal férfi volt, gondolta, kipróbálja, milyen az, amikor valaki puszta kézzel megfojt egy7 öregasszonyt a gesztenyefa alatt.

36