Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 1. szám - Bence Lajos: Gábor a Feszty-körkép előtt, 1927 táján
dult az egyháztól, a másik nem rendelkezett semmilyen negatív élménnyel. Ez utóbbi számára az egyházi témák költészete számára gyümölcsöző alapot jelentenek. Az előadást követő vitában Dr. Schwens-Harrant asszonynak azonnal ellent kellett mondanom. En, mint költő és tágabb értelemben irodalmár, teljesen másként látom és élem meg a dolgot. Az egyházban ugyanis nincs irodalom, kivéve, ha arra a célra kell, hogy az emberek többen és jobban kötődjenek hozzá. Ettől a megállapítástól, mivel egy teológus nézőpontját tükrözi el is tekinthetünk, azonban mind Dr. Schwens-Harrant asszony, mind Dr. Tschuggnal úr egyetértettek velem abban, hogy e jelenségnek társadalmi összefüggései vannak. A ’70-cs években innsbrucki egyetemi éveim alatt, mi hallgatók nemcsak az előírt előadásokat látogattuk, hogy aztán letudjuk a vizsgákat, hanem más karok előadásaira is szívesen eljártunk. Magán a teológiai karon is tartottak más szakok képviselői vendégelőadásokat. így könnyű volt megismerkedni akár az irodalommal is. Megszokott dolog volt, hogv a teológia hallgatók életében is helyet kapott az irodalom. A ’90-es években egy több éves dániai tartózkodás után visszatérek Innsbruckba, ahol számos feladatot látok el a hallgatóknak nyújtandó segítség, tanácsadás területén. Rémülten veszem észre, hogy az én hallgatói éveimben bevett szokásként működő tantárgyakon, szakokon átívelő kapcsolatok eltűntek. A hallgatók szorgalmasan tanulnak, befejezik a tanulmányikat, de heves viták már nincsenek. Az én teológiai nézőpontomból az előbbieket tovább folytatva, a következő konzekvenciákhoz juthatunk: A későbbiekben ezek a hallgatók emberekkel foglalkoznak majd. Valamit közvetítenek számukra. Egyházi szempontból ez teljesen problémamentes és ebben a cikkben érdektelen is. De ha egyre inkább a saját határaink között élünk és már nem határokon átívelően - mert ez utóbbi folyamat soha nem is létezett, nem dolgoztak vele, nem tanulták meg -, akkor valamit elveszítünk. Ami a teológia területén történik, más szakterületeken is természetszerűleg jelentkezik. Ebből a kombinációból érthetővé válik - hogy ismét az irodalomról és szűkebb körben a líráról beszéljünk -, miért játszik egyre csekélyebb szerepet a társadalomban az irodalom, és azon belül miért tűnik szinte teljesen el a költészet. Már Friedrich Nietzsche is megállapította, hogy két iskola létezik. Az egyik a szükség iskolája, a másik a tudásé. A tudás azt jelenti, hogy túlmegyünk a szükséges szakmai tudáson. A szükség azt jelenti, hogy csak azért tanulunk, hogy szakmánk legyen, és pénzt keressünk. Es pontosan ezt figyelhetjük meg a mi társadalmunkban. Tehát miért is kérdezünk rá a líra szerepére? Mint költő - ahogy más szakterületeken is - keresi az ember a publikációs lehetőségeket. Az a szerencse ért, hogy évekkel ezelőtt rátaláltam egy kiadóra, aki a szövegeimet kiadja anélkül, hogy én magam anyagilag hozzájárulnék a megjelentetéshez. 21
