Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 1. szám - Bence Lajos: Gábor a Feszty-körkép előtt, 1927 táján
ALFONS IE S T L Az osztrák líráról Mielőtt elemzésemre rátérnék, fontosnak tartom leszögezni, hogy nem vagyok irodalomelméleti szakember. Teológus és költő vagyok. Ezek után idegen toliakkal ékeskednék, ha irodalomtudósnak adnám ki magam. A teológiának és az irodalomtudománynak természetesen vannak metszéspontjai. A teológus nem zárkózhat el a többi tudománytól. Az érintkezési pontok, az átfedések gyümölcsözően hatnak minden tudományra így a teológiára is. A közös pontokat úgy tekintem, mint feladott labdákat, amivel kezdenünk kell valamit. A saját terület kibővül, ha kitekintünk a határain túlra is. A következőkben nem irodalomtudományi megfontolásokat szeretnék közzétenni, hanem mint költő közelíteném meg az adott témát, ami nem más, mint a ,Jelenkori osztrák líra”. Tapasztalataim a következő gondolatoknak szolgáltattak alapot. A teológust nem zárhatom ki, mivel az én vagyok. Sőt ez a tény egy olyan szintet teremt, amely érdekes szempontokkal bővíti a líra vizsgálatát. Mint költő nem szeretnék veszélyes területekre tévedni, azaz mások líráját értékelni, főként nem abban az értelemben, hogy az jó vagy rossz. Az irodalom története hemzseg az irodalmárok kölcsönös becsmérlésétől. Természetesen mindenki azt állítja magáról, hogy ő a legjobb. Ez azonban még nem hatalmaz fel senkit arra, hogy a többieket lenézze. Ela az emberi nagyság fontos részeként tekintjük a másság elfogadását, akkor ezt az irodalmároktól méltán elvárhatjuk. Ezzel a kijelentéssel nem akarok nivellálni vagy? egységesíteni annak nevében, hogy minden költemény jó. Ellenkezőleg tudatában vagyok annak, hogy? e területen robbanásszerűen megnőtt a nívótlan, minden értelmet nélkülöző, primitív képződmények száma, amelyek magukat költeménynek nevezik. Az internet tele van velük. Véleményem szerint érezni lehet, hogy van-e egy szövegnek minősége vagy sem. És sokkal tisztességesebb dolog, ha megállapítjuk, hogy? vannak dolgok, amit nem tudunk megérteni, mint azt állítani, hogy értelmetlen az egész, a savanyú a szőlő elv alapján. Egy további kritérium az irodalom valódi értelmezőjének hozzáértésében keresendő. Egy? költő hasonlóan a bortermelőhöz, ki van téve a kóstolás procedúrájának. Költeménye, mint a bor, vagy ízlik, vagy nem. A rossz borról a laikus is megmondja, hogy? ihatatlan. Habár manapság sokan gondolják magukról, hogy? borszakértők. A költő ugyanennek a játéknak van alávetve. Ennek tudatában egy számomra meghatározóbb kritériummal dolgozok, amely az előzőekben ismertetett összehasonlításokat felülmúlja. Franz Kafkától származik a következő megállapítás: „Egy? könyvnek fel kell törnie a lélek jegét”. Ezt a mondatot emeli ki az időközben elhunyt Dorothee Solle teológusnő is. Saját írásainak is ez ad mércét. Valaha sok vihart kavartak lírai szövegei. A kafkai követelmény szerint írt. A líra számára kissé átfogalmazott fenti idézetet - „Egy költeménynek fel kell törnie a lélek jegét” - más oldalról 19
