Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Végh Attila: A vér útja
gatlanok az irdatlan ingoványon. Igen, Krisztián mocsári ragadozó volt. Egyik szeretője nevezte így, amikor egy barátnőjét bemutatva neki Krisztián hamuszürke szemében parazsat látott. Mocsári biúz. Krisztián találónak érezte a hasonlatot, „végül is a tigris évében születtem”, kicsit még büszke is volt rá. A vadászatok hosszabb ideig Jolán előterében zajlottak. Nyolc évig volt a felesége. Életében ő volt az egyetlen nő, aki alkalmat adott bizonyos szavak átértelmeződésére. Pontosabban: bizonyos dolgok nyelvi újjászületésére. Még pontosabban: a szerelem szeretetté, a szeretet megszokássá, a megszokás otthonossággá, az otthonosság unalommá, az unalom szánalommá, a szánalom szeretetté alakulásának körjátékára. (Csak újra szerelemmé alakulni nem akart semmi ebben a játékban.) Ezt az értelemváltást Jolán egészen addig bírta, amíg volt honnan hova. Amikor aztán az unalom nem moccant többé, a kaleidoszkóp megvakult, Jolán eltűnt. „Egy nappal több, eggyel kevesebb. Folytatni a munkát egész nap.” Kikászálódott az ágyból. A munka a híres kortárs horrorszerző, Jonathan Grant műve, a Swamp volt. Krisztián fordításból élt, mióta rádöbbent, hogy soha nem lesz belőle igazi író. Katartikus pillanat volt. Akkor készült el A halál életjelei című regényével. Jutalomképpen vadkempingezni ment Jolánnal. BIOSZFÉRA REZERVÁTUM MAGTERÜLET A KIJELÖLT UTAKRÓL LETÉRNI, SÁTOROZNI, A NÖVÉNY-ÉS ÁLLATVILÁGOT BÁRMILYEN MÓDON KÁROSÍTANI SZIGORÚAN TILOS! BÜKKI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG Esteledett. A lassan, könyörtelenül ereszkedő hideg sötétségben tüzet raktak. TÜZET RAKNI TILOS! Homlokát simogatta a tűz, de a bükki éjszaka úgy dőlt a hátának, mint a halál. Es Krisztián megértette, hogy az írásai éppen ilyenek. Hogy hiába fűti élettel a szavakat, mert a hátuk mögött ijesztő, makacs idegenség torlódik. Amikor ezt elmondta Jolánnak, látta, hogy nem lepődik meg rajta. Másnap elégette a kéziratot, és még azon az őszön szétköltöztek. Azóta fordít. Bármit, amiért fizetnek. Swamp. A szeletelt kenyér megpenészedett a nejlonban. Kidobta az egészet. Valamelyik éjjel azt álmodta, hogy egy nagy kompániának előadást tartH szemétvödör filozófiája címmel. Amikor felébredt, még a gondolatmenetre is emlékezett. Arról beszélt az illusztris társaságnak, hogy a szemétvödörben érnek véget a használat történetei, hogy tehát a kuka morális szubjektum, mely jó és rossz fölött ítél. Mindannyian szemétkukák vagyunk, fejezte be előadását. Dörgő taps. Tompán tapsolt a fémfedél, ahogy elengedte a pedált. A zöldes kenyérszeleteket elnyelte a vödör. „Úristen, most odaülni a gép elé, és folytatni ezt a szar horrort, belehalok.” Azzal odaült a gép elé, és folytatta a szar horrort. Nem halt bele. A nagy munkabírású fordítók közé tartozott. Ette a szöveget. Köpte. Ezt a horrorregényt csak pár napja kezdte, de már megvolt vagy hat21
