Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 3. szám - Végh Attila: A vér útja

van flekk. A munkatempón nem hagyott nyomot, hogy már most elege volt az egészből. Úgy fordított, mintha csevegő társaságban ülne. Ki a kuplungot, aztán hadd menjen.

Kihűlt lélekkel somfordáit haza. Az esti égen már gyülekeztek a felhők, hunyorgott az égi opál. Valami készült odafont. Valami, amit Frank nem tudott megnevezni, de ami egy re félelmetesebb, egy re szorongatóbb volt. Kulcsra zárta az ajtót. Végre hazaért, haza a múlt biztonságos emlékei közé.

Ásítozva kikapcsolta a monitort, félretolta a klaviatúrát. Nem hatott a kávé. Mély, aggodalmas álomba zuhant. Persze álmában is gondolkodott. Általában nem képeket, hanem szavakat, mondatokat, beszédeket álmodott. „Plülye bölcsész, aki még álmodni sem tud rendesen.” Mostani álmát ez a szó uralta: denevérmúmia. Micsoda halmozottan hátrányos szó! Baljós, indokolatlan lény maradványa, az éjszaka életnedveit szívó, babonás kis vicsori, mely a redőnytokban fejezte be röptét. Mit jelent ez? Krisztián még álmában is hitt abban, hogy a dolgok mindig jelentenek valamit. Az alvó tudatban a szó megnyúlt, és különös jelentőségre tett szert. Úgy érezte, a redőnytokban megtalálta azt a hangsort, amely megvilágítja a világ legmélyebb lényegét, amit költők és filozófusok évezredek óta hiába kerestek magasztos gondolataikban. Elhúzta magában a szót, mint a csúzligumit: deenevéérrmúúmiaaa. „Ha elengedném, mit lőne szét?”

Álldogált az alvó a veszély misztikus fénykörében. Boldog volt, hogy a dolgok mélyére világító üzenetet éppen az ő lakásába hozta a kis rovarevő. Angyali üdvözlet. Omen. Csakhogy Krisztián még álmában is szkeptikus volt. Tovább spekulált hát. Oké, ómen, de hogyan lehetséges ez? Miféle ómen tud ez lenni?

Erezte, hogy föl kell ébredni. Indult kifelé az álomból. Omen. Élt-halt ezért a szóért. O: a végtelen semmi, a beláthatatlan éj csodálkozó megnyitása. Ahogy Hádész kapui kitárulnak az alámerészkedő Orpheusz előtt. Men: a visszavonhatatlanság hangsora, mintha a tengeren sodródó, napok óta hűlő, áléit hajótöröttel gyors fejlövés végezne. „Aki az óment igazán kimondja, nagy hatalma van annak” - suttogta a fejében valaki, már majdnem ő. „O: a denevér röpte; men: a hirtelen letekeredő roló. O: fordítani, fordítani, fordítani; men: mindhalálig. És az ómen már botorkáló zseblámpafény, de a felfedezés elnehezül, a gondolat eltéved az álom sötétjében.

Számítógépzúgásban, asztalra borulva, holtfáradtan ébredt. Éjszaka volt. A konyhába ment, főzött egv kávét, majd a bögrével visszaült a gép elé. A Swamp főhőse, Frank egy Párizsban élő amerikai szobrász, aki bárhová megy, gyilkosságokba botlik. Sokadik érzékével tudja a vér útját. A rendőrségnek persze mindez fölöttébb gyanús, hiszen a hatóság csak a természetalattiban hisz. Franknek menekülnie kell berendezett művészéletéből, bretagne-i falvakban bolyong, de ott is csak hullák és hullák. Frank már nem is tudja, a rendőrség elől vagy a halál felé menekül. így jut el a természetvédelmi területre, a vad mocsárvilágba, ahol megkapja a beavatást, és sorozatgyilkos lesz belőle.

22