Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 2. szám - Békés Márton: "Világalkonyat lángol"

adminisztratív és bürokratikus úton ellenőrzött módon már ott is létezett. Az ágyú és a kézi lőfegyver a középkor vége óta ismert volt Európában, és senki sem gondolhatja, bog}/ ezek nem a gépesítés és a távolsági harcmodor gyakorlásának eszközei voltak. A krími háború alatt (1853-1856) a szövetséges csapatok már használták a vasúti szállítást, s a tömeghadsereg is jóval az Eszak-Dél háború előtt létrejött, mégpedig a francia forradalom idején. Az orosz-japán háború (1904-1905) mindenképpen modellje lehet az első modern háborúnak, de ha kicsit visszatekintünk, akkor a dél-afrikai búr háború (1899-1902) is számos elemét felsorakoztatta a modern hadviselésnek. Ez utóbbihoz szervesen hozzátartozik a gerilla- vagy partizánharcmodor, aminek elnevezése önmagában is ismét a napóleoni háborúkra utal vissza, hiszen a guerilla francia szó a spanyol népfelkelőket jelölte, akik a francia megszállók ellen viseltek hadat. Amikor Olaszország elfoglalta Líbiát a Török Birodalomtól (1912), már használt repülőgépet, ami igencsak megkérdőjelezi, hogy az kifejezetten az első világháború jellemzője lett volna. Az első, nemzeti célokért vívott háború is megelőzi az első világháborút, mert a porosz-francia háború (1870-1871) már nem dinasztikus, hanem nacionalista érdekekért folyt.'

Hogy hadtörténeti bevezetőnk nem volt fölösleges, az onnan látszik, hogy a modernitás racionális, iparosított és tömegek mozgósítása által megvívott háborúinak jellemzése ez által világosabb képet kaphatott. A három kategória - még egyszer: (1.) racionális; (2.) indusztrializált; (3.) tömeges - által meghatározott modern hadviselés már igen korán jelentkezik, s talán nem tévedünk sokat, ha azt mondjuk, hogy a francia forradalom során alakult ki. A modern hadviselés jellemzőinél fogva a háborút személytelenné, mert tömegessé; bátorságot nem igénylővé, mert a technika révén távolságivá; és végül még pusz- títóbbá, mert racionalizmusa révén a teljes (totális) megsemmisítés lehetőségét magában foglalóvá tette. A modern háború lényege, hogy a clausewitzi megállapításnak fittyet hányva azután is folytatódik, miután az ellenfélre az akarat már rákényszeríttetett. Ezt példázza a világháború.

A modern háború kibontakozása a világháború, illetőleg ez maga a modern háború maradéktalan megvalósulása. Minden tévedés nélkül írjuk le, hogy eddig egy világháború volt, amelynek permanenciája történetileg jól megfogható. Ez a világháború 1912/13-ban kezdődött (Balkán-háborúk), 1914-ben tört ki és 1918-ban egy időre félbeszakította a Párizs-környéki békék rendszere. Ez a hibernálás - kisebb-nagvobb felmelegedésekkel - 1938-ig tartott, s egy év múlva ismét kitört ugyanaz a világháború, amely ezúttal véget is ért, mégpedig 1945-ben. A hidegháború már, konkrét világméretű harci konfliktus híján, nem hideg-háború volt, hanem forró-béke.

A világháború - amely még egyszer: 1912/13-1945 között zajlott - volt az, amely a modern háború minden jellegzetességet magára öltötte: (1.) tömegek vívták az egész Föld területén; (2.) a gépesítés és az iparosított hadviselés révén a tömeges pusztítás és a civilizáció alapokig való lerombolása lehetővé vált; (3.) a racionalitás pedig olyan pontos tervezést és technikai kivitelezést tett lehetővé, amely egy idő után önjáróvá vált.

Ez a világháború volt az, amely a modernitás apokaliptikus viszonyait a legjobban feltárta, jórészt a korlátlan brutalizdció révén/1

58