Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 2. szám - Sümegi György: Tóth Menyhért írásos hagyatéka

tása Tóth Menyhértnél egyfajta törést, elbizonytalanodást okozhatott, hiszen a sejtésen túl határozottan érzékelhető az is, hogy a nagybányai szellemiséget képviselő Rétihez járás Vaszarynak a szabadabb, a modernebb művészetszemléletet megtestesítő mentalitásához képest visszalépés lehetett.

Még egy főiskoláskori leveléből röviden azért idézek, mert a Kecskeméti Művésztelephez kapcsolódó tény válik ismertté általa. A Képzőművészeti Főiskola Rektori Tanácsától 1931. június 6-án azt kérelmezi, hogy „a kecskeméti Művésztelepre fölvenni méltóztassék”. Indoklása szerint: „teljesen szegénysorsú vagyok, úgyszintén vidéken élő Szüleim is azok. Miért is a nyári szünidő tartama alatt zavartalan munkahelyet nem biztosíthatnak” (ZsJ, 297.). Kérésének nem lehetett eredménye, mert „A Főiskola alá tartozó kecskeméti művésztelepen fedezeti okokból ezidén nyári tanfolyamot tartani nem lehetett” - jegyezték föl az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola 1930/31 -es Évkönyvé ben.

Levelei között tartjuk számon 1-2 oldalas önéletrajzait, a kalocsai művésztelep és szabadiskola érdekében megfogalmazott oktatási tervét és beadványait (a Vallás- és Közoktatási miniszterhez, a Magyar Képzőművészek Szabadszervezetéhez), valamint a Magyar Nemzeti Galéria Adattárában őrzött két oldalas kérdőivet is, amelyben munkássága legfontosabb adatait írta le.

Megrendítő olvasni az 1941 május 19-én keltezett kérvényét a M. Kir. Iparés Kereskedelemügyi Miniszternek: „A nagyközönség részéről a Festőművészet (így!) iránti közöny miatt munkásságom eredményéből megélni nem tudok, így kényszerítve vagyok, hogy tanult mesterségemből tartsam fenn magamat és szegénysorsú elaggott szüléimét”. (KK, Művészettörténeti Adattár, 1838-95.) Azt kéri, hogy az 1925-ben Kalocsán letöltött tanoncidejét beszámítva „szobafestő és mázoló mestervizsgát” tehessen, hogy abból megélhessenek.

Sajátos színt képviselnek a Mariska-levelek, a testvéréhez - akit egy korai pasztellrajzán oly bensőséges szeretettell festett meg — írott meditációk. Ugyanilyenek az Erzsiké nevezetű nőismerőséhez írottak. Tóth Menyhért Édesanyjával együtt a miskei temetőben az édesapja sírkeresztjét végleges helyére tette, és Erzsikének így számolt he erről: „le kellett ásni mélyebben egy méternél. Fn amint ások Édesem, egyszer csak az ásóm Édesapám „Házának” falát érinti. Angyalom, nincs erre szó, amit éreztem, egy felsőbb öröm. (...) Az öröm váratlan jelenléte, amikor a fiú újból láthatja Drága Apjának ha nem is az arcát, de lakását. Erzsikéin, egy darabkát a fedélből - csak pár cm hosszú - nem tudtam ellenállni, hogy le ne „csippentsek” belőle. (...) Tudom, érzem, hogy ezért O (Édesapám), akit a fcnnkölt nyugalom és szeretet példaképeként őrzök lelkemben, - nem fog neheztelni rám, sőt, mintha a legszeretetteljesebb elnézéssel belegyezett volna ebbe. Ah. Legféltetebb ereklyém!” (KK)

Tóth Menyhért levél-műfajának - most már igazán megszokhattuk a szabálytalanságot erősítő állandó kivételeket -, szóval leveleinek is van egy sajátos, szabad asszociációs, vallonrásos írás-formája. Ilyenkor a szöveg minden körülménnyel számoló, aprólékos-bemutató, körkörösen előre és visszautaló gondolati pályákon mozogva leginkább az ő lamentáló-mérlegelő élőbeszédstílusához esik a legközelebb. Ilyen típusú följegyzései egyértelműen jelzik azt is, hogy nemcsak feliratos korai festményei, hanem a fehér papír, maga az írás

52