Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 2. szám - Gyurácz Ferenc: Szabadrablás

laló pszichológusok és a kurzus más ideológusainak sora sulykolja a tizenévesekbe azt a freudi gyökérzetű nézetet (most mindegy, hogy Freud maga miket gondolt erről), hogy az önkielégítés teljesen természetes dolog, azt szégyellni nemcsak nem kell, hanem nem is szabad, mert nem a cselekedet, hanem a miatta való rossz érzés a káros. Ez ellen ma már nincs apelláta sehol - a pluralizmus és a véleményszabadság nagyobb dicsőségére. A magabiztos módon magukat „mértékadónak” nevező, többnyire a médiában gyakran szereplő kurzusideológusok - a Veres Pétertől gyakran használt „birtokon belüliek” kifejezés bizonyára illik rájuk - általános taktikája, hogy ha, nagyritkán, komoly ellenérvekkel vagy csak megfontolásra felkínált alternatív álláspontokkal találkoznak, azokra vagy megbélyegző jelzőkkel vagy pedig kurta, elhallgatás/elhallgattattás-számba menő kijelentésekkel válaszolnak. Különösen megdöbbentő, ha magukat lélekbúvárnak nevező személyek utasítják el a párbeszédet, s szajkózzák a dogmává merevített koreszméket.

Az utóbbi egy-két évtizedben aztán már arról van szó a nagy nyilvánosságú fórumokon, hogy az önkielégítés hiánya a káros, merthogy a maszturbáció valamiféle begyakorlását jelentené a kielégítő szexuális életnek. Gyakori az is, hogy a partnerkapcsolat egyenrangú alternatívájaként állítják be ezt - az internetes pornóoldalak hatalmas látogatottsága szerint - tömegesen gyakoroltnak tetsző magányos időtöltést.

Természetesen nem az az elveszett ember, aki maga is részese olykor e gyakorlatnak. A szépirodalom - például James Joyce vag\' Németh László önéletrajzi regénye - hitelesen mutatja be azt a személyiséget alapjaiban felzaklató gigászi küzdelmet, amit a merev tiltás vagy pusztán a meg-nem-értés légkörében élő kamaszfiú folytat a nemi ösztön tektonikus erőivel. Kétségtelen: e küzdelem értelmezésére, sikeres megvívásának elősegítésére ma már biztosan nem elegendő az a neobarokk papi tónus, amelyben a két világháború között számos nyelvre lefordított, s még 1957-ben is magyar emigránsok által újra megjelentetett A tiszta fél fiúság (Tóth Tihamér püspök műve) vagy Koszter atya hasonló kaliberű, de érdekesebb Kamaszok-ja íródott. Am a vatikáni zsinat után több mint negyven évvel nehezen magyarázható meg az egyháziak zavart hallgatása a témában. Közben nemzedékek nőttek és nőnek fel anélkül, hogy a történelmi keresztény egyházak és keresztény írók árnyalt és gyakorlatias segítséget nyújtanának nekik abban az életkorban, amikor sokan esetleg éppen a nemi ügyekben való szenvedésük, lelki magukra-hagyottságuk miatt a vallási kötöttségek lerázásával vélnek megszabadulni gyötrelmeiktől. Miként a maga esetéről oly megrendítően számol be Joyce fentebb már hivatkozott Ifjúkori önarckép (A Portrait of the A rtist as a Young Man) című könyvében.

22