Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám - Czakó Gábor: Beavatások
A rengeteg távolmaradás és a sok ellenszavazat kérdéseket szegez a szívünknek: lehet, hogy azok, akik így döntöttek, nem elvetemültségből jártak el így, egyszerűen nem tudják, mit jelent a magyar, a testvér, az ajtónyitás? Majd száz éve mondta Ady Endre Fülep Lajosnak: „az én magyarságom nincs már sehol énrajtam hívül - a népben van, de benne nem él, mert nem tudatos, néma, nem érzi önmagában. En vagyok az utolsó élő magyar. Déleló'tt, ha fölriadok a nehezen sikerült rövid álomból, és körülnézek abban az undok hotelszobában, mint a rab a cellában, teljesden teljes ebedül a világon, tudod, mire gondolok? - Nevetni fogsz rajta - most fölkel, és fölöltözik az utolsó magyar - mikor a cipőt húzom a lábamra, erre a magyar lábamra ezzel a magyar kezemmel - tudom, nevetséges, de nein tehetek róla, nem hagy el eg)’ percre se - olyan ez, mint valami iildözöttségi mánia. A gróf nyilván mindig érzi, hogy őgróf ha egyedül van is, a béres is, hog)1 öbéres - de egyik se érzi, hogy fajtájából őaz utolsó, én meg mindig ezt érzem. ” Hát mondd meg te, lehet így élni? (F. L.: Művészet és világnézet, Magvető, 1976.) • A Tárki fölmérést készített 2004-ben a magyarságtudat állapotáról. Sík Endre szociológus szerint „A megkérdezettek háromnegyede nem »születési hibának« tekinti magyarságát, ha választhatna, legszívesebben akkor is magyar lenne. ” A kutató nem részletezte a fönnmaradó huszonöt százalék elképzeléseit. Az arányt annak tükrében tessék nézni, hogy mekkora támadások érik a magyarságot a mai napig. Nyilván ennek következménye, hogy „A megkérdezettek 40 százaléka néhány dolog miatt szégye/li magyarságát. ” Erről a bizonyos „néhány dologról” nem szól a vizsgálat. Nemzetünkre különösen büszke 22 százalék. Ennyi vélekedik úgy, hogy: „jobb lenne a világ, ha másutt is olyanok lennének az emberek, mint a magyarok". A legnagyobb közös nevező nyilvánvalóan a sport: „megközelíti a 90 százalékot azok aránya, akik büszkék a magyar sportolók sikereire”. A sport a mindenkori politika lelkesítő eszköze. De miért nem büszkék ugyanilyen sokan a mi csodálatos nyelvünkre? Nyilvánvaló, hogy az anyanyelv szeretete összefügg a nemzettudattal. A Magyar Tudományos Akadémiát anyanyelvűnk kutatása és ápolására hozták létre reformkori őseink. Mára oda jutottunk, hogy a tanulók zöme utálja a magyar nyelvtant. Nemkülönben a tanárok is: nyelvtan helyett inkább irodalmat tanítanak. Nép- és önismeretünk állapotát jól megvilágítja egy magvar rémmese. Mint tetszenek tudni, a rémmesék valójában népmesék, én csak lejegyzőn őket: „Szépasszony folytatta történetét. - A körúti villamoson hallgattam két magyar asszony beszélgetését bizonyos románokról, akik az utcájukba költöztek. Hamarosan kiderült, hogy ennek a bizonyos román családnak minden tagja kiválóan beszél magyarul. Ekkor megszólalt egy öregúr az ajtó melletti ülésen. Nem lehet kedveskéim, hogy az illetők magyarok? Hogy volnának magyarok, amikor Romániából jöttek? Talán azért, mert, magyarnak születtek, akar a nagyanyjuk, ükapjuk, Erdélyben. A! A fiatalabbik nő rálegyintett. Mire a másik: Csak azt nem értem, hogyha egy
