Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám - Czakó Gábor: Beavatások
rckt beszéd, amerikaiul a píszi, gúzsba köti a nyelvet. Ennek jegyében a 7'eszvesz város című mesekönyvet is átdolgozták, hiszen politikailag nem korrekt, hogy csak a nyuszi-mama tüsténkedik a konyhában: a papának is ott a helye. Az előítéletek táptalaja a lelki restség. .Megszabadulni tőle annyi, mint a tömegből visszatérni lelkünk alapjába. A komoly ember csak onnan fogad cl utasítást, politikai, gazdasági, divatfüggést nem ismer, a manipuláción átlát. Veszi a fáradságot, és minden embert és minden tettet egyenként vizsgál. (235. Bravntás) KIK A MAGYAROK? Vajon kik manapság a magyarok? Talán már elegendő idő telt el 2004. december ötödiké óta ahhoz, hogy az akkor fölvetődött kérdést a napi politika hordalékát félretolva érinthessük. Emlékezetes eseménye volt az akkori kampánynak I Ievesi Sándor debreceni rabbi fölszólalása, aki az ottani zsidó hitközség vezetője. A közönség erősen megtapsolta rövid beszédét, mire ő elhárította a dicséretet mondván: „mi sem természetesebb annál, hogy az ember ajtót nyit, ha a testvére zörget.'’ Kétségtelen, hogy akkor minden határon túli magyar testvérünk zörgetett, ám közülünk csak 1 521 271-en nyitottunk ajtót. 7