Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11-12. szám - Kiczenkó Judit: Útban a Szondi két apródjához

A Szondi két apro'djdnak kivételes elismertsége a „szakmányszerű” narrátor (a fentiekben részletezett) képességének köszönhető főként. Arany a szemtanúk, élőszóban előadott variánsában kamatoztatta az ősibb, naivabb beszédmódokból adódó lehetőségeket. Erről így írt a Zrínyi és Tassobm-. ’’Alig csalatkozom, ha eposzban e szónokias beszédek divatját a római történetírás költött oratiói- ból sejtem származódnak. Homérnál legalábbis nincs még ily szónoklat: az ő egyénei beszélnek, naiv természetességgel, rhetori hatás eszközei nélkül. Beszédük majd történeti, majd jellemábrázoló, de nem szónoki. A beszélő öntudatlan tárja elénk bensőjét, nem oratori ügyességét mutogatja. Beszéde, ha indulatos pathoszba emelkedik, nem szónoki „affectust” hajhász. O van meghatva, nem öntudattal kíván másra hatni. És ez így helyes.’”'1 Az apródoknak a friss, elemi erejű gyászát rögzítő lamentatiója éppoly spontán, hihető emberi szólam, mint a más kultúrkört, szokásrendet képviselő török küldönc célzatos, érdektől vezérelt, de az adott pillanat és szituáció szuggesztív hatásától sem mentes szövege.

Végül jelentősnek vélek néhány egyezést a három Szondi-variánsban. Mindhárom megegyezik abban, hogy már az első sorok Szondi haláláról tudósítanak. A két apród című töredék-kezdemény a végleges változat kezdetéhez hasonló: Szondi már eltemetett halott, „Drégel alatt nyugszik”, s ott térdepel a két „ifíú”. A Szondi című töredékben Szondi fohászában és Alinak adott válaszában a halálra felkészült eltökéltség, a keresztény mártíriumba vetett hit vigasza sejlik föl. A töredék vége a halál előtti számvetésre és a memento móri jegyében a csata előtti keresztény szertartására - gyónás, áldozás - utal. Márton, az oroszi pap e variánsban nem Ali üzenetét, hanem az „úri, szent vacsorát hozza.” Mindhárom változatban egyező a felfelé irányultság egzisztenciális, spirituális dimenziója, illetve a térdeplés keresztényi alázatot kifejező gesztusa. (Az elsőben a még élő Szondi fohászkodik Istenhez, a másik kettőben Szondi sírjánál - mindkettőben a katonai-lovagi tiszteletadás jeleként ott a gyászlobogós hadikopja - térdepelnek az apródok.)

A kegyelem szó a többszörös ismétlés révén hangsúlyossá válik a Szondi című töredékben és a végleges változatban is, fokozva nemcsak a hős rendkívüliségét, hanem az erkölcsi abszolútumba, illetve Istenbe vetett reményét. A kegyelemmel kapcsolatban az Új Szövetségben főként Pál apostol értelmezései a legközismertebbek, ezek közül emelek ki néhányat, amely bevonható a Szon- di-variánsok értelmezésébe. A kegyelem által művelt megigazulás Isten gyermekeivé tesz (Róm 3.23). Ha egy keresztény felfedezi Isten kegyelmében tettei forrását, megtalálja az emberekkel szemben a helyes magatartást, az ebből fakadó büszkeséget, „amely semmijével sem dicsekszik, hanem azzal, hogy mindent a kegyelem által kapott, és mindenekelőtt a megigazultságot” (Róm 4,2kk; 5,2k; 2Kor 12,9; Ef, 1,6.).M Isten kegyelmében sikerül az is, hogy az ember önmaga legyen. Arany ezzel a metafizikai dimenzióval mélyíti a közösségi és magán-drámát, teszi korhűvé hősének tragikumát, az evilági kegyelem helyett a „fönti”, az isteni választását. Balladája „lépcsőzetes emelkedése” ezzel az ontológiai dimenzióval valósítható meg. A zsoltáros átok-formula az áldozatot az isteni/jézusi kegyelem reményében meghozó hősért hangzik föl.

154