Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11-12. szám - Kiczenkó Judit: Útban a Szondi két apródjához

A Szondi című töredéknek talán éppen a narratív szerkezet-elképzelése tette lehetetlenné a folytatását, hiszen Szondi csak alanyi elfogultsággal beszélhetett volna, s a szöveg jelentős részének már nem is lehetett volna elbeszélője. A narrátor megváltoztatásának legjelentősebb következménye a hős személyiségének és a hősiesség módjának megváltoztatása. Míg a töredékben, Szondi szólamában, Istenhez intézett fohászában és a török követnek adott, a megadást elutasító válaszában egyaránt kirajzolódik a várvédők csoportja is, Szondi csaknem végig többes szám első személyben nyilatkozik meg (felettünk, helyettünk, vérünk, életünk, mi nem megyünk ki, itt halunk meg), addig a végleges változatban ez a várvédő kollektivitás eltűnik, csak az individuális, egyedi, kiemelkedő hősre fókuszálódik a narráció. Ez annál is meglepőbb, mert az ősszövegnek tekinthető Tinódi-krónikás ének Szondin kívül két vezető várvédőt név szerint meg is nevez,44 s tudjuk, Arany balladáiba a legkülönbözőbb helyekről tett be egy-egy apró adatot, hitelesítő utalást.4' Talán a figyelemnek ez az összpontosítása, minden Szondi személyén kívül eső részlet, alak mellőzése az eposzi hős kivételes jellegét hangsúlyozza (vesd össze meghatározását a balladái hősről), illetve ez az egyedítő koncentrálás és tömörítés adja meg a szerkezetnek az Arany által megkívánt „lépcsőzetes emelkedését”, a folyamatosan „fölívelő diadallal záruló hősének” jelleget.

A címváltozatok és a töredék-szövegek is azt a feltételezést erősítik, hogy Aranynak éppen a megfelelő narrátor meglelése volt a legnehezebb. A történelmi és a krónikás „alapanyagot” iskolás korától ismerte, a mű megalkotásához az alapanyagból a megfelelő „képkivágás”, nézőpont és perspektíva jó megválasztását a narrátori pozíció biztosította. Az első személyben szóló Szondi helyett a megtöbbszörözött narrátorok nemcsak a „kifogás nélküliség” igényének tettek eleget, hanem a beemelt, illetve elhallgatott részletekkel a valóság Arany által igényelt metszetét („kivágását”) adták. Arany éppen a Szondi két apródjávól hírt adó, Csengerynek írott levelében tér ki költészete egyik jellegzetességére: „nem akarok több érzelmet fejezni ki, mint van, s fő gondom az, hogy épen annyit, se többet se kevesebbet fejezzek ki.”44’ Az „épen annyit” lehet az oka, hogy Arany a reductio ad essentiam érdekében Szondi két apródjábóX nemcsak a várvédőket, hagyta ki, hanem halálának brutális tényeit is. A Tinódi alapszöveghez viszonyítható eufemisztikus elhallgatások hasonlóak a Losonczi Istvánban és a Szondi két apródjában. Arany Losonczi levelét nem mint a feleségétől pénzzel való kiváltását kérő szöveget, hanem mint heroikus búcsúvételt fogalmazza meg. Arany Tinódihoz képest átalakítja az apródok ruházatát: a fényűzést jelző „skárlát” helyett az atyai gyöngédség jeleként puha bársonyba öltözteti őket (a halála utáni feltétlen ragaszkodás apró, funkcionális motivációja ez). Elhagyja a Szondi temetését rémisztővé tevő, naturális részleteket (hogyan keresik testétől messzire gurult fejét, hogy a sírban összeilleszthessék, ennek elbeszélése pedig bele illene a török küldönc rábeszélő stratégiájába), helyette az apródok iktatják be a lefejezés tényét az átokformulába („Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;”), ahogy azt a mű íve megkívánja. így az átkozódásnak inkább az Ószövetséghez köthető retorikája jogosultnak tűnik e keresztény értékeket sugalló műben. Az objektivitás nem kérdőjelezhető meg, hiszen a váltakozó narrátori szólamok a különböző való151