Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11-12. szám - B. Müller Márta kisnovellái
Kamper Lajos: Az angyal mámorban kát. Pista talán éppen azon gondolkodhatott, hogy hogyan tudná jobb helyre tessékelni őket, mikor kiáltást hallott a Szárfai-féle istállók felől, a csordástanyáról. Éles sikoly volt, embertől csak akkor lehet ilyet hallatni, ha tényleg nagy a baj. Erre a hangra biztosan felébred az az ősi ösztön, mely már a csoportosan élő állatban is benne van, ilyenkor a gyenge is a nála még gyengébb társa segítségére siet. Habozás nélkül. A néma Pista sem habozott. Futott a hang irányába, az ismerős úton, melyen titokban annyiszor követte hajnalonta édesanyját, a Szárfai-féle öreg istálló felé. A hátsó szénáspajta felől hallatszott az a hörögve-bugyborékolva feltörő hang, amely talán újabb kiáltás akart volna lenni, csak az ember torkán, aki kiadta volna, a levegővel együtt jött a vér is, mert valahol olyan helyen szúrták meg, hogy kifelé, és nem befelé vérzett. Aztán csak a roppanó szalma hangját lehetett hallani, ahogy eldől. A néma Pista abban a pillanatban ért a szénáspajta ajtajához, melyen csak a rácsos nyári ajtó volt behúzva, amikor a csordás anyaszült meztelen teste hang nélkül lefordult az édesanyja testéről a szénára. Mintha szemes kukoricával megtöltött zsákot billentenének át a másik oldalára. És a néma Pista most nem azt a szédítő mélységet, azt a különös fényt látta, amit időnként elkapott az édesanyja szemében, ha az éppen az ajtó felé nézett önkívületében, mikor fejésidőben a csordással szerelmeskedett, és a néma Pista szemtanúja volt a rövid légyottnak, mely szinte csak addig tartott, amíg a két test engedve a mohó vágynak, meztelenül egyesült a szalmán. Édesanyja most farkasszemet nézett édesapjával, tekintetében csupán az a jéghideg, néma félelem tükröződött, amely egyszerre süket és néma is, még annak a kezdetleges 99
