Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11-12. szám - Száraz Miklós György: Vörös nadrág
Ezt már unta. Tudta, hogy nemsokára az a stádium következik, amikor a férjéről fog beszélni. Akit nagyon szeret. Aztán jön a végjáték, a brutális valóság, a trágár szitkozódás. Szeretett volna már túl lenni rajta. Ezen is. A lány hirtelen csuklott össze. Motyogni kezdett, kásássá lett a beszéde. Szégyenről, pénzről, szerelemről hadováit. A férfiről, akit most hagyott el, aki szereti őt, a tenyerén hordozná, de neki nem kell. Megvetsz? Te olyan tiszta vagy... Ahogy a napon álltái... Vess meg! En már nem tudok pirulni. A keze után kapott, megpróbálta az ölébe vonni. Te még tudsz pirulni? ... Nyugtass meg! ... Megígérem, hogy nem foglak zaklatni. Imi sem. ... Csak taníts meg élni! ... Te még tudsz, ugye? ... Tudsz élni? ... Én megtanítalak mindenre, amit tudok. ... És van, amit tudok. Sokat tudok. A mosdóba menet összecsuklott a vörös szőnyegen. Sokára került csak elő, de még mindig harcolt, próbálta magát tartani. Tudta, hogy fizetni kell. Mielőtt elájult volna, előhalászta a pénztárcáját. Leejtette a földre, utána hajolt, aztán lassan lecsúszott a végeláthatatlan, óriási perzsa szőnyegre, az asztal alá. Fiatal pincér jött futva, segített feltámogatni. Valahogy fizettek, a taxi már a bejárat előtt állt, az ajtaja nyitva. A felszolgálóval együtt, a hóna alatt emelve igyekeztek a kocsiba ültetni. Úgy kérdezte, hogy a taxis is hallja. Ismerős a tag? A sofőr? A pincér bólintott. Álra. Tiszta. Régóta ismerjük. Hihetetlen fizikuma volt: mielőtt elindultak volna, a csaj egészen magához tért. Gyűlöllek, akarta mondani, de összeakadt a nyelve. Gyűlle... Gyűllek.. Gyűllelök, nyögte ki végül. Hová megyünk, pislogott aggodalmasan a hátsó ülés felé a sofőr. A csaj összeszedte magát, első nekifutásra sikerült kinyögnie a címet, aztán keresni kezdte a táskájában a tárcáját. Nálam van. Ettől megint feléledt. Add vissza, te rohadék strici! Adom, felelte, csak előbb fizetek. Megegyezett a férfivel, kivette a pénztárcából a pénzt. A maradékot a sofőr orra előtt megszámolta, úgy tette vissza a tárcába. Ahogy a kocsi elkanyarodott, egy percig még ott álltak egymás mellett a pincérrel. A hátuk mögül, a nyitott ajtón piros és sárga fényekkel együtt hangos zene ömlött a járdára. Ügy álltak az aszfalton, mint egy olajtól fénylő pocsolyában. Fogyaszt még valamit? Nem. Köszönöm. Elég volt. Hálás lennék a segítségért, de egy vasam sincs. Szóra sem érdemes, haver, mosolygott a pincér. Fiatal srác volt, tele megértéssel. Megesik az ilyen, nézett a taxi után. Haza megy az ember, és kialussza. Meg. Megesik az ilyen. 73
