Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11-12. szám - Alexa Károly: Környezettanulmány (gyanánt) az Apokrifról

„A semmiben nem a semmi riaszt minket, hanem a hétköznap a maga közönségességével. A hétköznap nem maga a bűn, hanem az a pont, az a ’pihenő’, az a reális hely, ahová bűnünkkel lesüllyedtünk.” (1966)

„Az újabb időkből két írót ismerek, akik szellemükkel és egész lényükkel fölkészültek arra, ami bekövetkezett. Az egyik Franz Kafka, a másik Simone Weil.” (1977)

„Bukásunk a teremtés realitását a puszta egzisztálás irrealitásává redukálta.” (Önidézet. 1977)

„A tények mögül száműzött Isten időről időre átvérzi a történelem szövetét.” (1968)

(Számomra a művészetben) „csak egy egészen egyszerű viszonyulás van, tehát egy abszolút világos keret és aztán, ott a dolgok egzisztenciájának, a gyökerének a megidézési lehetősége.” (1969)

(1944-ben Németországban) „Itt olyan méretű esszenciális ürességet és hazátlanságot kellett tapasztalnom, mintha József Attila skizofrén világhiánya objektiválódott volna egyetemes fokon.” (1969)

„Én vendégnek éreztem mindig magam.”(1971)

„Dosztojevszkij több, mint az egzisztencializmus, sokkal gazdagabb...” (1972)

„Én mint drámai lény, az erkölcsi lénnyel szemben, vallásos lény, tehát eredendően rossz vagyok.” (1973)

„... a világ Auschwitz óta ki van téve egy koncentrációs univerzumnak.” (1980)

„... szorongani annyi, mint a teljes létezéstől rettegni, a legmélyebb Angst...” (1980)

(Heidegger olyasmit mond Hölderlinről) „hogy annyira magányos volt, hogy már tulajdonképpen a tiszta létezéssel tárgyalta meg a gondjait... Höl- derlinnél csak azok voltak szerencsédenebbek, akik nem ismerték föl őt.” (1980)

II./ 2. A „magyar ” egzisztencializmus

Fel nem tárt folyamat (ha egyáltalán szó lehet folyamatosságról) - legalább a XIX-XX. század fordulójától. A definíciók teljes hiánya. Nem történt meg az egyes filozófiai (pl. Nietzsche és Kierkagaard, Jaspers és Heidegger) és szépírói „források” (pl. Kafka és G. Marcel, Sartre vagy Camus) magyarországi hatásának vizsgálata.

A legfontosabb tény: a világháború egyetemes létélményének megfogalmazása (nálunk: front - ostrom - deportálás) csak elkezdődött a háború után. Kettősség: a lét egyetemes botránya és újabb magyar nemzeti katasztrófa. A politika ezt a tisztázó szellemi folyamatot megállította. Kibeszéletlenség, mint trauma. Helyette: kötelező indoktrináció. („Utolsó csatlós”, háborús vereség helyett „felszabadulás” stb.) „Az exisztencializmus az idealista ködösítés szélsőségesen reakciós formája a burzsoá filozófiában és irodalomban. Ez az irányzat alá akarja ásni a tudományba vetett hitet, be akarja bizonyítani az élet értelmetlenségét és a társadalmi tevékenység hiábavalóságát, valamint az er61