Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11-12. szám - Szerdahelyi Zoltán: Beszélgetés Hajnóczy Péterről Melis László zeneszerzővel, két ülésben
arról szólt, hogy egy napja hogyan telik... Reggeltől estig (pontosabban napfelkeltétől napnyugvásig, tehát 16 órán keresztül) egy kamera vette volna a szobáját. Semmi más nem történt volna. Ezt a tervét aztán végül is nem fogadta el a BBS, ezért is ragaszkodott Mátis Lilla ennek megidézéséhez. A felvett anyaghoz persze még sok minden mást is hozzákeresett: régi fotókat, aztán próbálkozott emberek megszólaltatásával is. Nekem még egy meglehetősen hosszú, nyers változatot kellett megnéznem, ami sehogy sem akart összeállni: ehhez komponáltam egy 12-13 perces darabot. És végül is a zenére lett véglegesen megvágva a filmes anyag. (A zenei rész természetesen önállóan is megáll, koncerten is játszottuk „A szoba” címmel.)- Egy másik, Hajnóczyt megidéző tervről is hallottam. A Vas-udvarban készülődött egy műsor az író emlékére, amiben, úgy tudom, Önnek is része volt.- Igen, tényleg terveztünk a Vas-udvarban egy előadást, úgy 86-87 körül. Nagyon sok minden elkészült hozzá, elég izgalmas anyag jött össze. Nem emlékestre készülődtünk, egy élő összeállítást szerettünk volna adni a műveiből, a novellák dramatizálásával. Szörényi László volt az anyag irodalmi válogatója, Salamon Suba László a rendezője, közreműködött még néhány tévés meg Lábass Endre fotós is. Azon igyekeztünk, hogy a kiválasztott művekhez megtaláljuk a hely szellemének megfelelő előadást. (Erről tudni kell, hogy a Vas-udvar valóban méltó környezet volt ehhez: romos, lepusztult — hasonlóan a Hajnóczy-írásokban megjelenített világhoz.) Maga a dolog kísérleti jellege is érdekelt bennünket, hogy így, megváltozott körülmények között, öt év távolából hogyan adják magukat a művek. Természetesen én sem csupán a kitalálásban vettem részt, nekem az előadás zenei folyamatosságát kellett biztosítanom - ugyanis zenés műsort terveztünk. Izgalmas feladat volt: nem csupán a kitalálás szintjén, hanem az ötlet színházi megvalósulását tekintve is. Azért a feltételes mód, mert végül - mondanom sem kell - semmi se lett belőle. Korrektül beadott tervünkre az V. kerületi tanács illetékesei szóban feleltek: „Hát, nyáron ezt nem lehet bemutatni, mert megijednek tőle a turisták!” És, hogy próbáljuk meg télen. Igen, igen, csakhogy köztudomású, a Vas-udvar nyitott hely, úgyhogy hóesésben... Bár később, elkeseredésemben, már ebbe is belevágtam volna, de hát akkor már végképp nem engedélyezték. Azért érdekes, hogy Hajnóczy még ekkor sem mehetett, pedig már sok mindenben engedtek. Annak idején csináltam Jeles Andrással „A mosoly birodalmá”-t és a Dobozy-darabot is, szóval ...- Úgy érzi, hogy ez a mellőztetés, - az akkori, langyosuló közállapotokat tekintve kifejezetten Hajnóczy Péternek szólt? Nem a személyes emlékektől is megtámogatott féltés és szeretet mondatja ezt csupán Önnel? Hisz, úgy tudom., „A szertartás” felvétele elé sem gördítettek annak idején semmilyen akadályt a rádióban...- Igaz, a rádió felvette „A szertartásit, de évekig nem adták le. Csak 1989- ben kerülhetett műsorba, mintegy négy évvel a felvétel után. Abban az időben két darabot tiltottak be a rádióban, az egyik az én Hajnóczy-művem volt. Amikor a sorsa felől érdeklődtem, azt felelték, hogy Hajnóczy Pétert nem tette még helyre a marxista kritika. Na most, ha ez a válasz esetleg nem tűnne hitelesnek, az azonban mindenképpen magáért beszél, hogyha felvettek vala40
