Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11-12. szám - Zalán Tibor: A kiállítás megnyitója
lényegiséget, ami közös, ami miatt ezt a kiállítást nem Nyíregyházán, még csak nem is Békéscsabán, hanem itt, Szombathelyen rendezték. Meg kell elégedjek azzal, hogy kihallom tárlatnéző sétám során az élettér és lélektér asszonáncát valamennyi, egymáshoz fizikailag közel rendelt alkotáspárosnál. Hogy mi ebben a pannonság? Talán az, hogy a most megszemlélhető munkák szinte kivétel nélkül valami derűt, nyugalmat, biztonságot sugallnak, ami, higgyenek nekem, én a másik fertályról jövök, nem jellemző sem a magyar piktúra egyéb szegmenseire, sem a magyar szoborművészet manapság föllelhető haladási irányaira. Hogy mi ebben a pannonság? Nyilván az a szabadság, mely egyetlen ponton sem csúszik át szabadosságba; az, hogy az életérzést nem láthatásba, hanem érezhetőségbe érti bele az alkotó. Akkor is, amikor a mű egy térképet képez, Balatonnal és Dunával, helyét kereső festővel Herculia földjén, akkor is, vagy akkor sem, amikor a telihold egy Tihanyi Apátságra emlékeztető tornyot talál telibe a víz fölött, akkor is, amikor a Bakonyt kékségbe vont házban emeli magához az alkotó, meg akkor is, ha a bakonybéli kápolna válik az ábrázolás tárgyává, meg úgy is, ha pannóniai interiőrt teremt meg a festő, avagy, a Szajki-tó partján pazarolja a drága olajat vastagon a vászonra kenve, akár nagy absztrakcióval a hatalmas Pannon Madonna-öllel születi meg a falvakat, s itt József Attila nem kevésbé nagy versére köszön rá a mű az idézet, vagy megidézetlenség gesztusa nélkül. De, ha már a születésnél tartunk, eltöprenghetünk Savaria születésének kedves-játékos gesztusán, elidézhetünk a Pannon töredék - vélhetően — stilizált hieroglifái fölött, a Savaria-töredék izgalmas rétegeinél is. Amit elsoroltam itt, azok a látható, vállalt, jelzett utalások. De nem kevesebbet árul el a pannon szabadság- és felszabadultság-érzetről a többi alkotás. Egy város kékbe vesző, zseniálisan egyszerűnek tűnő konstruktivista vonalrajza, egy lehelet-gyűjtemény ellebegő finomsága, a zöld reliefbe vetett fekete négyzetek és vonalformák váratlansága, az álom vörös-sárga folyondár-bujasága, a holtak emlékére fölállított, vállaltan fullasztó ikonosztáz, egy barokk pompában elképzelt mezítelen és kiszolgáltatott, állva megküzdött lebegés, Ómassa valószerűtlenbe hajló zománckékjei, a csak képnek nevezett négyzetek, s bennük a tenyerelő formák térnyerései, az emlékképekkel szembesülés ál-realista lebbenései és áttűnései, Léka várának derengő, múlt századra hajazó tusvázlata, a pszeudo-tér-akkordok pokróc-villanásai, a térhatások egymásba omló színei, Terpszikhoré kubista tánc- és lantművészete, egy Claudiust megvillantó gyorsvonatablak, a szakrális helyek egyértelmű nemi jelleget hordozó, nemiséget negligáló állóképzete, a kazamaták színekkel megérzékített nyirkos-nyúlós titokzatossága, a kerámiagyári álom egészséges iróniája, a hármas kariatida sejtelmes kitüremkedései, a géniusz és Juno Van Gogh-i vonalkuszasága, a karnevál reneszánsz kéklő őrülete, az álruhás Mátyás göndör, az alkotót visszatükröző szemérme, a töredék hiánygrammatikája, Zeusz önkitáró és kitárulkozó maszkja, Plautus, avagy a nagy hal fekete-fehér kettős-tömbje, a mámor színeket szétcsúszató angyala, arcok és tartások szétszakadó félben, jelek, magukba zárt titkaikkal, a XX. kerületi közlekedés aszfaltba zárt fája, a röppenő szárnyas, madárfarkas egérlénye, Cézanne sokgyümölcsös szalvétája, 7
